Szalai Ádám a télen igazolt Svájcba a német Mainztól, miután “a veterán csatárnak már nem volt sportszakmai perspektívája a Bundesliga-klubnál”.

Az FC Baselnél a 34 éves támadó aztán megmutatta, hogy “még mindig van benne tűzerő”

– fogalmaz a magyar légiósról hosszabb összeállítást készítő német footballtransfers.com. Ebből idézünk az alábbiakban.

“Szalai 34 évesen talán már nem a leggyorsabb, de a 193 centiméter magas középcsatár nem veszített fejelőerejéből. Február 19-én csak 19 percbe telt, mire a magyar játékos csereként beállva először betalált az FC Basel színeiben – természetesen fejjel. A Basel a Lausanne elleni 3-0-s győzelme során meg is ünnepelhette az “új tornyot” – írják, kitérve arra is, hogyan került a futballista Bázelbe.

“Mindössze négy nappal korábban Szalai az utolsó pillanatban szerződött a St. Jakobs-Parkba. A svájci Deadline Day-en (azaz az utolsó átigazolási napon – a szerk.) kellett döntenie a Mainz játékosának, hogy hat hónappal a szerződése lejárta előtt elhagyja-e a Rajna partját.

“Összességében azonnal nagyon-nagyon jó érzésem volt. És ez volt a legfontosabb, mert gyakran hagyatkozom az első megérzésre és az első gondolatokra” – mondta a támadó a svájci Blicknek adott interjúban nem sokkal az átigazolása után, amelyről négy órán belül kellett döntenie. Szalai ki is emelte, hogy “a lehető leggyorsabban szeretne csatlakozni a csapathoz” . Bő egy hónappal később elmondható, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya nem is kezdhetett volna sokkal jobban.

Az első hat fellépésén a jobblábas támadó négy góllal segítette csapatát. A múlt hétvégén a Grasshoppers elleni 4-2-es győzelem alkalmával húzott be egy duplát és lett a meccs hőse. “Szalai győzelmet hoz a Baselnek” – szólt az egyik szalagcím a mérkőzésről. “Kétszer is ott volt, ahol egy középcsatárnak lennie kell” – értékelt már a Blick.

A portál azt is megjegyzi, hogy Szalainak köszönhetően lényegesen kevésbé fáj már a Baselnek a klasszis brazil csatár, Artur Cabral távozása, aki 31 bajnoki mérkőzésen lenyűgözőnek mondható 27 gólt szerzett.

Az FC Basel 14 millió eurót zsebelt be a 23 éves brazilért – Szalai ingyen érkezett. “Egy üzlet, amely eddig minden fél számára kifizetődő volt” – összegeznek.