Hatodik bajnokiján először játszott kezdőként a Dallasban Schön Szabolcs, akinek csapata egy rossz széria után ünnepelhetett ismét győzelmet.
Először kapott helyet az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Dallas kezdőcsapatában Schön Szabolcs. A 20 esztendős magyar játékos - akit májusban vásárolt meg a Dallas az MTK Budapesttől - pedig rögtön gólpasszal hálálta meg a bizalmat:
a Los Angeles Galaxy elleni, 4-0-ra megnyert bajnokin ő adta a gólpasszt a hazaiak harmadik találatánál.
Schön - akinek ez volt a hatodik bajnoki meccse a Dallas színeiben - a 78. percig volt a pályán. A Dallas három elveszített mérkőzés után győzött ismét, amivel a Nyugati főcsoport tabelláján a 10. helyre lépett előre.
Schön Szabolcs gólpassza:
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)