Légiósok: Már egy teljes félidőt kapott a magyar tehetség az osztrák élvonalban

A Salzburg után a WSG Tirol ellen is pályára lépett Bukta Csaba az osztrák élvonalban az Altach csapatában.
Privacsek András 2021. január 28., csütörtök 8:00
A Salzburg után a WSG Tirol ellen is pályára lépett Bukta Csaba az osztrák élvonalban az Altach csapatában.
Szerző: Privacsek András 2021. január 28., csütörtök 8:00

A 19 éves magyar tehetség a második félidőben kapott lehetőséget Alex Pastoor vezetőedzőtől, addigra egyébként már kialakult a 3-1-es végeredmény.

Bukta jól szállt be és a vereség ellenére nagyon hasznosan játszott, kapura is veszélyes volt és védekezésben is sokat segített. Folyamatosan veszi fel az első osztály ritmusát, az előző fordulóban kapott 28 perc után most már egy teljes félidőt volt a pályán a magyar szélső.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz