A tavaszi szezonban már négy mérkőzést is kihagyott a pozsonyi Slovanban a magyar válogatott középpályás, Holman Dávid, aki azonban még így is a második leghatékonyabb játékos csapatában a 8 góljával és a 4 asszisztjával. A 28 éves játékos nehéz heteken van túl, de már újra edzésbe állt és pozitívan tekint a jövőbe.

– Nagyon örülök, hogy visszatértem, mert sportolóként természetesen nagyon utálom a sérülések és a betegségek okozta kényszerű szüneteket. A Garamszentkereszt elleni mérkőzésen kisebb sérülést szenvedtem, majd pozitív lett a koronavírustesztem, így összesen több mint négy hetet kellett kihagynom. Nagyon nehéz volt a visszatérés már az elejétől kezdve, de napról napra jobban érzem magam, és igyekszem visszanyerni a formámat, hogy segíteni tudjak a csapatnak – kezdte a Slovan hivatalos oldalán az 5-szörös magyar válogatott játékos. – Jelenleg az a cél, hogy fizikailag minél jobb formában legyek, hiszen a nagyjából egy hónapos kihagyás rányomta a bélyegét az állapotomra. Amikor visszatértem a betegség után, voltak légzési nehézségeim, de beszéltem azokkal a társakkal, akik már átestek a koronavíruson, és mondták, hogy nekik is voltak hasonló problémáik. Végül orvosi vizsgálatokon is átestem, amik azt mutatták, hogy minden rendben van. A légzési problémák fokozatosan alábbhagytak, és most már sokkal jobban érzem magam, teljes mértékben a focira és az edzésekre tudok koncentrálni.

Holman arról is mesélt, milyen tüneteket produkált a fertőzés ideje alatt, és hogyan kezdett el fokozatosan visszatérni az edzésbe.

– Az első három nap rossz volt, lázam volt, köhögtem. A tünetek aztán fokozatosan csillapodtak, és a karantén végén már egyénileg tudtam edzeni otthon, van futópadom, amit teljes mértékben kihasználtam. A feleségem is átesett a betegségen, és szerencsére már ő is jól van – mondta Holman Dávid, aki karantén után egyénileg edzett, majd csatlakozott a csapathoz. – Ha az otthoni edzést is számoljuk, akkor már valamivel több mint két hete vagyok edzésben. A csapathoz a válogatott szünet első hetében csatlakoztam, vagyis a Zsolna elleni meccs után. Nehéz megmondani, hogy az eredetihez képest hány százalékos formában tértem vissza, jelenleg még nem érzem magam ugyanúgy, mint a sérülés és a betegség előtt, amikor nagyon jól ment a játék, gólokat szereztem és 90 perceket játszottam, de úgy gondolom, hogy hamarosan visszatérek ehhez a formához. Játékra éhes vagyok, szeretnék visszatérni és fontos tagja lenni a csapatnak.

A Slovan szombaton az Aranyosmarótot látja vendégül, a hivatalos honlap hétközi interjújában azonban a pozsonyiak vezetőedzője még nem tudta pontosan megmondani, hogy Holman pályára léphet-e. A magyar középpályásnak mindenesetre az egyik kedvenc ellenfele az Aranyosmarót, amely ellen három gól és két gólpassz a mutatója az előző öt bajnokin.

– Az Aranyosmarótnak jó csapata van, mindenképpen azon lesznek, hogy megpróbáljanak megállítani minket, és mindent megtesznek, hogy megnehezítsék a dolgunkat. De ahogyan mindig is mondom, nekünk elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálnunk és otthon be kell gyűjtenünk a három pontot. Zsinórban harmadszor nyerhetjük meg a bajnokságot, ez csodálatos lenne, ez az, ami hajt minket – folytatta Holman, majd a válogatottra is kitért. – A sérülés és a betegség a válogatott szempontjából is rossz időben jött. Mindig azt mondom, hogy a nemzeti csapat a legnagyobb elismerés egy játékos karrierjében, függetlenül attól, hogy melyik országban játszol. Nagyon különleges számomra, amikor a hazámat képviselem. Természetesen nagyon szeretnék visszatérni a válogatottba az Európa-bajnokságra, de a magam részéről csak egyet tehetek: jól kell játszanom a klubcsapatomban és ki kell tűnnöm.