Légiósok: 100 perces bajnokin vesztett pontokat Szalai Attila csapata - videó

A Fenerbahce döntetlent játszott a középmezőnyben lévő Antalyaspor elleni csütörtöki bajnokiján. A magyar válogatott védő, Szalai Attila végig a pályán volt, a 7. percben sárga lapot kapott.
Csakfoci Admin 2021. március 4., csütörtök 19:59
A Fenerbahce döntetlent játszott a középmezőnyben lévő Antalyaspor elleni csütörtöki bajnokiján. A magyar válogatott védő, Szalai Attila végig a pályán volt, a 7. percben sárga lapot kapott.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. március 4., csütörtök 19:59

A magyar válogatott Szalai Attila sorozatban kilencedik alkalommal lépett pályára kezdőként török élvonalbeli együttese, a Fenerbahce színeiben. A harmadik helyezett Fener a középmezőnyben tanyázó Antalyasport fogadta hazai pályán.

A hazaiak egy óriási egyéni hiba következtében gyorsan hátrányba kerültek, amire a 83. percig nem is tudtak válaszolni. Ekkor jött az egyenlítés, a hajrában pedig mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet: a Fenerbahce kapufát lőtt és kapott egy tizenegyest is, amit aztán VAR-ral visszavontak, az Antalyaspor pedig ziccert hibázott.

Szalaiék így a tabella alapján meglepetésre pontokat vesztettek a ráadással együtt 100 percig tartó bajnokin.

Fenerbahce - Antalyaspor 1-1

A mérkőzés góljai videón:

Átigazolások
FTC, DVTK
Acolatse
Úgy tudjuk, döntő jelentőségű volt, hogy a támadó a zöld-fehéreket preferálta a kérők közül.
DVTK
Acolatse a Puskásban?
Az Öltözőn Túl szerint Elton Acolatse a Puskás Akadémia játékosa lehet, amennyiben a DVTK támadója nyitott a klubváltásra. A 30 éves holland iránt a felcsútiak kedvezőbb ajánlatot tettek, mint korábban az FTC.
Fradi
Tóth Alex Angliában
Hamarosan hivatalosan is a Premier League-ben szerepelhet Tóth Alex.
Tovább az összes átigazoláshoz