Közel 7 év után lemondott a magyar női válogatott kapitánya - Mészöly Kálmánt is megelőzte

Az Európa-bajnoki selejtező-ciklus befejezte után egy héttel lemondott pozíciójáról Markó Edina, aki 2014 óta 89 mérkőzésen irányította a női A-válogatottat.
Dudás Gábor 2020. december 10., csütörtök 11:10
Az Európa-bajnoki selejtező-ciklus befejezte után egy héttel lemondott pozíciójáról Markó Edina, aki 2014 óta 89 mérkőzésen irányította a női A-válogatottat.
Szerző: Dudás Gábor 2020. december 10., csütörtök 11:10

A leköszönő szövetségi kapitány 2014. március 7-én, a horvátországi Isztria-kupán dirigálta először a női A-válogatottat – utolsó mérkőzése, a 2020. december 1-i, Izland elleni találkozó, a 89. volt a sorban.

A felnőtt válogatottnál Bacsó István mellett kezdte a munkát, majd dolgozott az U19-es csapat szövetségi edzőjeként is, és az együttessel szerepelt a 2005-ös hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságon.

A felnőtt válogatottat hét éve irányító, időközben UEFA Pro-licencet is szerző szövetségi kapitány végre generáció váltást hajtott végre, számtalan tehetséges fiatal kapott lehetőséget nála.

Életem legnehezebb, de egyben legszebb hét esztendeje volt, melyet a női válogatott élén eltölthettem. Büszke vagyok rá, hogy nagyszerű játékosokkal, egyéniségekkel, s a stábomban is remek szakemberekkel dolgozhattam együtt, és ezért a lehetőségért nagyon hálás vagyok a Magyar Labdarúgó Szövetségnek – nyilatkozta Markó Edina az mlsz.hu-nak.

A szövetségi portál kiemeli: a magyar labdarúgás történetében kizárólag Baróti Lajos (117) irányította Markó Edinánál több alkalommal az A-válogatottat, ha pedig összeadjuk a játékosként a pályán, szövetségi kapitányként pedig a kispadon végigküzdött mérkőzéseket, Markó Edina (89+55=144) Mészöly Kálmánt is megelőzve (61+61=122) az abszolút csúcstartó.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz