A koronavírus-járvány okozta kényszerszünet meg sem kottyant a Mezőkövesd futballcsapatának, amely az esélyesebb Fehérvár FC kiejtésével bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. A futballszezon meglepetéscsapatát az sem zavarta, hogy a visszavágón az eltiltott Kuttor Attila nem ülhetett le a kispadra, akit Tóth Mihály asszisztensedző pótolt – nem is akárhogyan. A mezőkövesdi futballcsoda titkaiból egy újabbra derült fény, a volt NB I-es gólkirály Tóth ugyanis a DIGI Sport híradójának elárulta: amolyan hangulatfelelősként is igyekszik plusz energiákat mozgósítani a játékosokban.

„Kicsit én amolyan hangulatfelelős vagyok a mérkőzések előtt, szeretem egy kicsit a bohóc szerepét betölteni, ezzel pedig, azt gondolom, olyan pluszt tudok adni a társaságnak, amivel plusz energiákat tudnak a játékosok mozgósítani. Ez most is megvolt” – utalt a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek nyilatkozó Tóth Mihály arra, hogy a Mezőkövesd a hazai 1-1 után a székesfehérvári 2-2-vel végül – története során először – kiharcolta a Magyar Kupa-döntőbe jutást.

Tóth Mihály 1996-ban a Honvéddal, 2005-ben a Sopronnal lett MK-győztes, de légiósként is sikerült kupát nyernie, méghozzá Norvégiában, a Fredrikstad csapatával. „Viccesen azért már jó pár mérkőzéssel ezelőtt mondtam a srácoknak, hogy óriási dolog kupadöntőt játszani, főleg megnyerni. Ezt én átéltem Norvégiában is, ott a norvég király adta át a kupát – ezek óriási élmények, ezek végig kísérik az ember egész életét.”

A Mezőkövesd úgy próbált felpörögni a járványt követő folytatásra, hogy a lehető leghamarabb elkezdte az edzéseket. „Talán az elsők között voltunk, akik a kisebb csoportos foglalkozásokat, a csapatedzéseket is elkezdték, szóval próbáltuk minél hamarabb elkezdeni a normális edzéseket, és megfelelően felkészülni erre az időszakra, ami ránk várt” – nyilatkozta a csapat középpályása, Nagy Dániel, akinek volt miről mesélnie a társaknak, hiszen a koronavíruson is átesett a folytatás előtt.

Szombaton a Mezőkövesd Diósgyőrbe látogat, ahol Berecz Zsombor juniorjátékosként négy évig is szerepelt. A Fehérvár kölcsönjátékosa azonban most a kövesdieket erősíti, nem tart a hazai szurkolók nyomásától, sőt nagyon örül annak, hogy végre igazi drukkerek előtt futballozhat. „Más lesz rendes nézők, nem pedig mesterséges hangok és plakátok előtt játszani. Ez plusz motivációt is jelenthet minden játékos számára, hogy visszatérhetnek a nézők.”

A Mezőkövesd mostani dobogós helyével az Európa Ligában indulhat, de ezt már korábban is bebiztosíthatja – ha megnyeri a kupát. „Amit eddig elértünk a bajnokságban és a kupában, azzal mi sem számoltunk. Reméljük, hogy a fennmaradó nyolc mérkőzésen is tartjuk ezt a formát, és sikerül megőrizni a pozíciónkat a bajnokságban. Az ’i’-re a pontot tennénk fel azzal, ha a döntőt is megnyernénk a Magyar Kupában” – mondta Berecz Zsombor.

A Mezőkövesd 25 kör után harmadik a tabellán, öt pontra a második Fehérvár FC mögött, és hat ponttal megelőzve a negyedik helyezett Puskás Akadémiát. Kuttor Attila tanítványai a jövő szerdai Magyar Kupa-döntőben a Budapest Honvéd FC-vel csapnak össze a Puskás Arénában.