Interjú a válogatottba behívott kispesti támadóval, Eppel Mártonnal. 

Eppel Márton az idei szezon egyik legjobb formában lévő támadója, akit Bernd Storck is behívott a bő keretébe. A Honvéd csatára erről is beszél a csakfoci.hu-nak adott interjúban, miként arról is, miért húzott egy vonalat a karrierjében, és csinált onnantól kezdve mindent másként. Kiderül, hogyan került vissza a védelembe, majd onnan ismét a csatársorba. Elárulta azt is, hogyan csinált belőle Marco Rossi "igazi" csatárt, de azt is kijelentette, hogy az NB I-es gólkirályi címmel nem egyezne ki, ha nem bajnok a Honvéd.

Kevés olyan focista van, akinek a szurkolók dalba foglalják a nevét. Hogy tetszik az „Eppel a gólkirály” című kispesti sláger?

- Amikor tavaly télen a Honvédhoz igazoltam, nem gondoltam volna, hogy ebből ez lesz. Az idei bajnokság első fordulójában az Újpestnek lőttem egy gólt és a kispesti tábor máris kikiáltott gólkirálynak. Ugyan ez egy megelőlegezett bizalom, ami nagyon jólesik, nem bánnám, ha igazuk lenne a szurkolóknak, de egy bajnoki címnek jobban örülnék.

Egy éve még nagyon távol álltál a gólkirályi címtől és a bajnoki aranytól is. A téged jól ismerők szerint teljesen megváltoztál, ami előnyödre vált. Mi adta az inspirációt?

- Akkor jött a nagy változás az életemben, amikor Dunaújvárosból a Honvédba kerültem. Átgondoltam, hogy mit csináltam jól és mit rosszul az elmúlt években. Húztam egy vonalat és minden olyan rossz dolgot kizártam az életemből, amiről úgy gondoltam, hogy hátráltatott a pályafutásomban.

Mikre gondolsz pontosan?

- Sokkal tudatosabban élek. Mindent megteszek azért, hogy még jobb legyek. Figyelek az étkezésemre, a regenerációra, ma már nincs annyi édesség, a felkészülés alatt pedig nincs buli. Hetente kétszer járok erősíteni, a ruganyosságomat és a robbanékonyságomat fejlesztem. Ennek meglett az eredménye, azóta sokkal biztosabbnak érzem magam a levegőben és jobban fejelek. Örülök, hogy visszajöttem a térképre, de itt nem szeretnék megállni. A következő lépés az lesz, hogy elmegyek egy dietetikushoz, akivel összeállíttatom az étrendemet, ettől további javulást várok.

Ráadásul a foci mellett tanulsz is.

- Igen, de az már egy régebbi történet. Még a paksi időszakomban kezdtem el járni a Budapesti Gazdasági Egyetemre. Turizmust és vendéglátást hallgatok, ez a harmadik évem. Azt egyelőre nem tudom, hogy a gyakorlatban fogom-e majd hasznosítani az itt tanultakat, de nem akartam a család „hülye focistája” lenni. Anyukám ugyanis tanít, édesapámnak több diplomája van, a barátnőm most szerzi a harmadikat. Ennél nagyobb inspiráció nem kellett. A suli arra is jó, hogy kiszakadok a foci világából, megismerek civil embereket vagy akár más sportágak képviselőit, kosárlabdázókat, vízilabdázókat. Érdekel, hogy ők, hogyan látják a sportot, a világot.

Ha már szóba hoztad a vízilabdát. Édesapád még mindig pólózik, te miért nem ezt a sportágat választottad?

- Ennek csak két oka van: nem szeretek úszni és nem szeretem a hideg vizet, úgyhogy elég hamar eldőlt a sorsom. Édesapám a mai napig aktív, tavaly Kazanyban a Vidám Vízilovak nevű csapatával az 50 plusz kategóriában világbajnokságot nyertek, nyáron hazai medencében védhetik meg a címüket.

A világbajnoki címtől egyelőre még messze vagy, de a válogatottságtól már nem. Tavaly Bernd Storck behívott egy összetartásra, de sérülés miatt nem tudtál ott lenni a kerettel. A portugálok elleni vb-selejtező előtt újra kaptál meghívót...

- Nagyon boldog vagyok. A kapitány több mérkőzésen is megnézett, mostanában szerencsére jól megy a játék. Az a célom, hogy rövid időn belül a szűkebb keretbe is bekerüljek.

Bernd Storck segítője az a Szélesi Zoltán, akivel annak idején együtt játszottál a holland Nijmegen csapatánál. Vele milyen a viszonyod?

- Nagyon jó. Hollandiában ő volt a mentorom, rengeteget segített, ellátott jó tanácsokkal, a felesége pedig mindig kiválóan levágta a hajamat. De csak azért mert jóban vagyunk, biztosan nem kapok meghívót, ehhez teljesíteni is kell hétről-hétre.

Pályafutásod alatt kétszer voltál légiós. Még nagyon fiatalon az angol Oldhamnél, majd Hollandiában, de egyik időszakod sem sikerült túl jól.

- Az angoloknál megfeleltem a próbajátékon, számítottak rám, de sajnos három hét után elszakadt a keresztszalagom, ami óvatos becslések szerint is 8-10 hónapos kihagyást jelentett. A Nijmegenhez sérülten érkeztem, ezért volt egy kis hátrányom. Fél évig voltam kint, de nem hosszabbítottak velem.


Állítólag ekkor annyira elkeseredtél, hogy kitaláltad: támadó helyett belső védő leszel.

- Ez így volt. Jöttünk haza édesapámmal kocsival Hollandiából és a 13 órás úton kitaláltam, hogy én védő leszek. Itthon az MTK-nál edzettem, ahol Garami Józsi bácsinak tetszett az ötlet, mivel gyors voltam, technikás, megfelelő fizikai adottságokkal. Paksra már mint belső védő kerültem, de miután Tomiszlav Szivicset kinevezték edzőnek, azt mondta, hogy felejtsem el ezt a hülyeséget, ő támadóként számol velem. Hét közben még védőként edzettem, de a hétvégi bajnokin már újra csatár voltam és lőttem két gólt. Na, azóta nem volt téma a posztváltásom.

Ha végig tekintünk a karriereden, azt láthatjuk, hogy voltak ugyan jobb periódusaid, de hosszú távon nem tudtál kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A Honvédnál viszont ez összejött. Ehhez mi kellett még azon kívül, hogy tudatosan változtattál az eddigi életeden?

- Ha nincs egy befogadó közeg és egy remek edző, akkor ezek a változások kevésnek bizonyultak volna. Kispesten az első perctől kiválóan érzem magam, Marco Rossi pedig igazi csatárt faragott belőlem. Emlékszem, az első négy meccsemen nem rúgtam gólt, ráadásul kiállítottak, majd az eltiltás után azonnal visszarakott a csapatba és kétszer is betaláltam. Mindig éreztem rajta, hogy bízik bennem.

Anélkül, hogy komoly szakmai elemzésekbe belemennénk, Rossi miben változtatta meg a játékfelfogásodat?

- Korábban nagyon szerettem visszalépni a labdákért, megcsinálni egy-két cselt, passzolni. Ettől én boldog voltam, csak éppen a mindenkori csapatom ebből nem profitált semmit. Rossi azt mondta, hogy hagyjam el a felesleges mozgásokat, a pozíciós játékra összpontosítsak. Pontosan megmutatta, hogy milyen mozgásokra van szükségem, két-, illetve háromcsatáros játék esetén. Ezeket a taktikai elemeket próbálom betartani ás úgy tűnik, megvan az eredménye.

Állítólag, amikor Lanzafamét leigazolt a Honvéd, azt mondtad a társaknak, hogy a tizenegyeseket nem engeded át neki. Úgy tűnik, ezt be is tartod.

- Tényleg mondtam ilyet, mosolyogtak is rajta…Jól rúgtam a 11-eseket, négyet belőttem, majd miután megsérültem Davide sem hibázott. Az MTK ellen mindketten a pályán voltunk, amikor büntető kaptunk és természetesen mindketten rúgni szerettük volna. Szerencsére sikerült őt meggyőznöm.

Mit mondtál neki?

- Azt, hogy az MTK ellen nekem duplán fontos a gólszerzés és higgye el, berúgom. Legközelebb azonban átengedem neki, ha ő szeretné lőni.

Nem titok, hogy télen a Ferencváros és a Videoton is érdeklődött irántad. Nincs benned csalódás, hogy nem jött össze a váltás?

- Egyáltalán nincs. Jólesik, ha felkeltem az érdeklődésüket ilyen szintű csapatoknak, de elkezdtem egy munkát a Honvéddal, amit szeretnék befejezni.

Mindössze egy pont a hátrányotok az élen álló Videoton mögött. Csalódott lennél, ha nem nyernétek meg a bajnokságot?

- Az idei szezonnak a Videoton a legnagyobb esélyese, nagy csodának kellene történnie, hogy mi legyünk az aranyérmesek, de én hiszek a csodákban.

Ha most azt mondanák, hogy a szezon végén gólkirály leszel, a Honvéd pedig ezüstérmes, elfogadnád?

- Nem, én bajnok akarok lenni a Honvéddal.

Privacsek András

 

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 
 

 

Az összes friss hír

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat