Harmadszor lett az ősz játékosa a magyar légiós, de van hiányérzete: "Ez a félév nem úgy sikerült, ahogy elterveztem"

A dunaszerdahelyi szurkolók szavazásán sorozatban a harmadik évben nyerte el az ősz játékosa címet a magyar válogatott Kalmár Zsolt, aki csapattársára, Vida Kristopherre voksolt volna.
Csakfoci Admin 2019. december 5., csütörtök 19:08
A dunaszerdahelyi szurkolók szavazásán sorozatban a harmadik évben nyerte el az ősz játékosa címet a magyar válogatott Kalmár Zsolt, aki csapattársára, Vida Kristopherre voksolt volna.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. december 5., csütörtök 19:08

Bár többször bajlódott sérüléssel, sorozatban harmadjára 2019-ben is Kalmár Zsolt nyerte el az ősz játékosa címet a DAC-szurkolók körében rendezett szavazáson.

 - Nem igazán számítottam rá - nyilatkozta a DAC honlapjának a középpályás. - Mindenkinek meg szeretném köszönni, aki rám szavazott. Ez a félév nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, de amikor pályára léptem, mindent megtettem annak érdekében, hogy hasznos tagja legyek az együttesnek. A bajnokságban hét mérkőzésen hat gólt lőttem, így a számok alapján jó félszezonom volt, de sajnos sok mérkőzést voltam kénytelen kihagyni is. Tavasszal megújult erővel lépek majd ismét pályára.

A magyar válogatott játékostól megkérdezték, ő kire szavazott volna.

- Vida Kristopherre, hiszen nagyszerű szezont futott, gólokat lőtt, gólpasszokat adott, nagyon sokat tett a csapatért. Vida Máté és Eric Davis is erősségei voltak az együttesnek, de mindenekelőtt csapatként működtünk jól.

"Most sikerült a legjobban a szezonkezdet"

 - Lassan három éve vagyok a DAC játékosa, és most sikerült a legjobban a szezonkezdet, de sajnos a sérülések is most sújtottak le rám - összegezte az elmúlt fél évet Kalmár. - Sajnos ilyen a foci. A csapat mindent megtett a jó eredményekért, még ha rendszeresen sok kulcsjátékos is hiányzott a bajnoki meccseken. Így is sikerült elérnünk egy nagyon jó eredményt és remélem, hogy tavasszal hasonlóan sikeresek leszünk. Ha a sérültek felépülnek és formába lendülnek, akkor el tudjuk érni a kitűzött célt.

A Dunaszerdahely csúcsrangadóval zárja a 2019-es évet, az ősszel egyszer már legyőzött Slovan Bratislava otthonában lépnek pályára szombaton délután.

- Ugyanolyan alázattal kell futballoznunk, mint odahaza ellenük - utalt a két együttes szeptember 1-jei mérkőzésére Kalmár. - Tudjuk, hogy a Slovan nagy játékerőt képvisel, de ha úgy játszunk, mint a hazai 5:2 alkalmával, akkor meg tudjuk őket fogni. Tisztában vagyunk vele, hogy rengeteg meccs van már a lábukban, így az őszi szezon vége felé fáradtabbak lehetnek, amit ki kell használnunk. Fiatalok és frissek vagyunk, így remélem, hogy sikerült három pontot szerezni. Én is a helyszínen szurkolok majd a csapatnak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz