Gyászszünet a válogatott meccse előtt: Elhunyt Demján Sándor

Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember, a Magyar Labdarúgó Liga korábbi elnöke.
Dudás Gábor 2018. március 27., kedd 19:19
Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember, a Magyar Labdarúgó Liga korábbi elnöke.
Szerző: Dudás Gábor 2018. március 27., kedd 19:19

Az üzletember a magyar foci világában is fontos pozíciót töltött be korábban és számos reformintézkedést honosított meg, a professzionális klubok működését felügyelő Magyar Labdarúgó Liga elnökeként is dolgozott.

Az 1943-ban született vállalkozó, üzletember a Skála Coop igazgatójaként szerzett hírnevet. Ügyvezető elnöke volt az egyik legnagyobb magyar munkáltatói szervezetnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ), valamint 2017-ig elnöke a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezetének, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ). Számos közismert projekt köszönheti létrejöttét Demján Sándornak: 1996-ban megnyitotta a Bank Centert és a Pólus Centert, 1999-ben pedig a Nyugati Városközpontot, ismertebb nevén a WestEnd City Centert.

A nevéhez fűződik a Prima Primissima díj 2003-as megalapítása.

A labdarúgással több alkalommal is kapcsolatba került élete során: az MTK labdarúgó-szakágának elnöke volt, illetve vezette az MLSZ közgazdasági bizottságát. 2000-ben a Magyar Labdarúgó Liga elnöke lett, és a professzionális klubok gazdasági stabilitásáért fáradozott. Munkáját a magyar állam a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével ismerte el 2013-ban.

A március 27-i Magyarország–Skócia felkészülési mérkőzésen Demján Sándorra egyperces gyászszünettel emlékezik a Magyar Labdarúgó Szövetség - számolt be az mlsz.hu.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz