Gyász: Korábbi magyar FIFA-játékvezető hunyt el

Életének 77. évében elhunyt Pádár László, korábbi nemzetközi labdarúgó-játékvezető - tudatta a magyar szövetség (MLSZ) honlapja.
Dudás Gábor 2020. április 19., vasárnap 21:35
Életének 77. évében elhunyt Pádár László, korábbi nemzetközi labdarúgó-játékvezető - tudatta a magyar szövetség (MLSZ) honlapja.
Szerző: Dudás Gábor 2020. április 19., vasárnap 21:35

Pádár László 1943. december 21-én született Szentesen. Labdarúgóként harmadosztályú csapatokban játszott, a Szegedi Dózsából vonult vissza 1967-ben. A sportághoz hű maradt, még abban az évben elvégezte a játékvezetői tanfolyamot.

Közel 8 esztendővel később, 1975. szeptember 10-én vezette élete első NB I-es mérkőzését, a Diósgyőr–Békéscsaba összecsapást (1-0). Két évvel utána, 1977-ben FIFA-kerettag lett, és egy évtizeden át fújhatta a sípot a nemzetközi keretben. Többek között részt vett a Japánban megrendezett U20-as világbajnokságon (1979), ahol megismerte a világ Diego Maradonát, és bíráskodott rangos világbajnoki és Európa-bajnoki selejtezőkön is. Az 1979-es bázeli KEK-döntőben Palotai Károly partjelzője volt a Barcelona-Düsseldorf fináléban 58 ezer néző előtt - írja az mlsz.hu.

Összesen 48 meccset vezetett FIFA-kerettagként a 45 éves korhatár betöltéséig. Egy évvel később, 1988-ban a Ferencváros-Pécs Magyar Kupa-döntő (4-2) dirigense lehetett a Népstadionban 20 ezer néző előtt.

Az utolsó NB I-es mérkőzése a Tatabánya–Újpest rangadó (2-2) volt abban az esztendőben – ez volt az általa vezetett 174. élvonalbeli meccs.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz