Kikerülhet a FIFA-keretből az NB I-es profi bírói keret egyik legfiatalabb tagja, Karakó Ferenc, aki mindössze három éve, 2016 tavaszán került ki a nemzetközi porondra, de a csakfoci.hu információi szerint legkésőbb az ősztől már nem lesz ott a világszövetség bíróinak listáján. Úgy tudjuk, ez lényegében el is dőlt, de majd csak szeptemberben válik hivatalossá, amikor bejelentik a szezonban működő FIFA-névsort, amin Karakó neve már nem fog szerepelni. Hasonlóképpen járhat majd a játékvezető, mint néhány hónapja kollégája, Andó-Szabó Sándor, akit Berke Balázs váltott le a FIFA-nál.

Karakó Ferencet korábban az MLSZ Játékvezető Bizottsága elsőként rangsorolta a hazai bírók ranglistáján – erre még 2017-ben derült fény -, korábban pedig öt NB I-es meccs után lett belőle FIFA-kerettag, annak ellenére, hogy a nemzetközi ajánlás szerint két évet kellett volna előbb levezetnie a legmagasabb hazai osztályban. Végül kevesebb, mint egy évvel és tíz mérkőzéssel az NB I-es debütálása után, 2016 márciusában már a Bosznia-Hercegovina-Örményország U17-es meccset vezette a nemzetközi színtéren.

Voltak itthon “ügyei”

Karakó személyében egyébként az egyik legvitatottabb megítélésű hazai bíró veszítheti el nemzetközi “jogosítványát”.

A bíró még 2017 novemberében hívta fel magára először igazán a figyelmet azzal, hogy megadott egy olyan gólt, amit nem kellett volna…Az akkor 34 esztendős, csak bő egy éve élvonalbeli játékvezetőként közreműködő Karakó a Videoton-Mezőkövesd találkozón, 1-0-s fehérvári vezetésnél úgy adott meg egy gólt, hogy előtte megszakította a játékot: Lazovic passza után Henty lépett ki, s bár a partjelző nem intett, Karakó les miatt a sípjába fújt – majd meggondolta magát, és megadta a Henty által közben értékesített helyzetet. Az eset bírói műhibának minősül, Karakót ezt követően hetekig nem is jelölte mérkőzést vezetni az MLSZ.

Már 2-0-ra vezet a Videoton a Mezőkövesd ellen. Kérdés, hogy helyesen döntött-e a játékvezető, mert lesgyanúsnak tűnt a szituáció. Megadható volt?

Közzétette: M4Sport – 2017. november 4., szombat

2018 júliusában is elkövetett aztán egy óriási és igencsak emlékezetes hibát, amikor a Diósgyőr-Puskás Akadémia (2-2) mérkőzés 76. percében Forgács Dávid műeséséért 11-est ítélt a DVTK-nak.

Ezt követte nemrég a Király Gábor-féle, kurtán-furcsán véget ért eset. A Haladás rutinos kapusát három mérkőzésre tiltotta el első körben az MLSZ, miután a Ferencváros elleni bajnokin a találkozót vezető Karakó Ferenc szerint megsértette a bírót, amikor nem érvénytelenítette az FTC gólját les miatt. A hálóőr fellebbezett, a szövetség azonban nem akart először enyhíteni büntetésén. Ezután egy furcsa halasztás következett, majd egy “felmentő”, legalábbis enyhítő ítélet, Király eltiltását három helyett két találkozóra csökkentette az MLSZ Fellebviteli Bizottsága.

A testület ezzel megállapította, hogy Király nem szidta Karakót a Ferencváros elleni mérkőzésen – a jegyzőkönyvben szereplő bírói jelentés szerint nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyták el a játékos száját – és átminősítette a cselekményt az enyhébbnek minősülő sportszerűtlenségre – az ügy tehát lezárult, Király az MLSZ szerint és Karakó állításával ellentétben nem káromkodott, “csak” sportszerűtlenül viselkedett.