Bódog Tamás hétfőtől veszi át a Diósgyőr irányítását.

Fotó: www.dvtk.eu

Bódog Tamás válogatott labdarúgóból lett edző, aki eddigi pályafutása során világszerte ismert szakemberek mellett dolgozott Németországban és Dániában, de van már magyar bajnoki címe is - írja a dvtk.eu.

- Nagy megtiszteltetés, hogy én vehetem át a DVTK irányítását, köszönöm a bizalmat! - nyilatkozta Bódog Tamás, a DVTK új vezetőedzője. - Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy mind eredményességben, mind játékban számottevően előrelépjen a csapat. Mindenkitől elnézést kérek azért, hogy ígéretem ellenére egy, a Brøndby-nél tegnap este felmerült technikai probléma miatt mégsem tudtam ma reggel hazautazni, de hétfőn szívesen állok a sajtó képviselőinek rendelkezésére. Vasárnap még bajnoki mérkőzés vár rám a Brøndby-vel, de hétfőn már teljes erővel megkezdem a munkát Miskolcon.

A hétvégi Videoton elleni bajnoki mérkőzésen az előzetes terveknek megfelelően Vitelki Zoltán irányítja a DVTK együttesét.

Bódog Tamás Pécsett lett élvonalbeli labdarúgó, majd Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet is nyert a piros-fekete klubbal. Ezt követően Németországba szerződött, ahol az Ulm csapatával a harmadosztályból egészen a Bundesligáig lépkedett előre. Egy rövid kitérő után Mainzban megismételte csapatával a bravúrt, élvonalba jutást ünnepelhetett. Karrierje során több sérülés is akadályozta a kiteljesedésben, de akaraterejét és küzdeni tudását jól mutatja, hogy Németországban így is 46 első-, és 109 másodosztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Eközben 2000 és 2003 között öt alkalommal a magyar válogatott mezét is magára húzhatta.

Pályafutását a Mainz klub második csapatában zárta, ahol edzésben maradt, de egyre inkább az edzői stáb tagjaként számítottak rá, így André Schürrle egyik nevelőedzőjeként tekinthetünk rá. Az első csapatot ebben az időben egykori játékostársa, Jürgen Klopp -, aki jelenleg a Liverpool vezetőedzője - irányította.

A Videoton hívására tért haza 2009-ben, és Mezey György segítőjeként az első évben ezüst-, a másodikban aranyérmet nyert.

Ezt követően egykori ulmi edzője, a lipcsei sportigazgató Ralf Rangnick kérésére lett a RB Leipzig felemelkedésének aktív szereplője. A negyedik osztályban kezdte el a munkát Alexander Zorniger vezetőedző mellett, és nagy bravúrral - egymást követő két évben is feljebb lépve - egészen a másodosztályig jutottak.

A mostani idényben ismét Alexander Zorniger társaként dolgozott, a dán első osztályban a második helyen álló Brøndby csapatát hagyta el a DVTK hívására.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat