Csak negatív COVID–19-teszttel engedik be a szurkolókat a MOL Arénába a vasárnapi DAC-Slovan mérkőzésre – írja a dunaszerdahelyiek hivatalos honlapja, ami kiemeli, hogy ez összhangban van a kormány által kiadott intézkedéssel, melynek értelmében

megtarthatók azok a rendezvények, amelyeken minden résztvevő legfeljebb 12 órás negatív COVID–19- teszttel rendelkezik.

“A szurkolóknak a lelátókon a helyük – mindnyájan a csapat részei vagyunk! A futballszurkolók nélkül nem igazi a mérkőzés, hiszen a csapatot buzdító lelkes tömeg meghatározó része a meccseknek. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy a szurkoló a tizenkettedik játékos. A DAC 1904 labdarúgóklub 2020. október 25-én visszahozza a rajongókat a MOL Arénába a DAC–Slovan mérkőzés tiszteletére, méghozzá egyedülálló módon: díjmentes COVID–19- antigénteszttel” – olvasható a közleményben.

Hangsúlyozzák, azt szeretnék, ha a stadionba belépő szurkolók tökéletes biztonságban éreznék magukat, továbbá a klub döntésének hátterében a sport megmentésének szándéka áll, és a DAC ezzel a kezdeményezéssel szeretné megköszönni a szurkolóknak, hogy mellette állnak, és ezekben a nehéz időkben is kitartanak a csapat mellett.

“Ugyanakkor reméljük, hogy ez a példátlan kezdeményezés sorsfordító lesz a labdarúgás jövőjében és fejlődésében, valamint a többi szlovákiai bajnokság számára is, mivel a gyorsteszt megjelenése a piacon akár hosszú távú megoldást jelenthet arra, hogy biztonságban együtt lehessünk a sporteseményeken” – folytatódik a közlemény.

A közleményben megemlítik, hogy jelenleg 1000 teszt áll a klub rendelkezésére, de dolgoznak azon, hogy tovább növeljék a tesztkapacitást a hétvégi mérkőzés kezdetéig. A mintavételt szakképzett egészségügyi személyzet fogja elvégezni. Tíz tesztállomás áll majd a szurkolók rendelkezésére, ahol az előzetes regisztrációt követően díjmentesen alávethetik magukat a COVID–19- antigéntesztelésnek.

További információk a tesztelés menetéről itt olvashatók.