Beszólások, kifakadások, aranyköpések - íme, a legemlékezetesebb mondások 2016-ban

A megyei futballtól egészen az Európa-bajnokságig - Hajdú B., Dzsudzsák, Böde, Véber és a többiek.
Budai László 2016. december 31., szombat 8:01
A megyei futballtól egészen az Európa-bajnokságig - Hajdú B., Dzsudzsák, Böde, Véber és a többiek.
Szerző: Budai László 2016. december 31., szombat 8:01

A 2016-os esztendő sem volt unalmas a magyar futballban. Sikerek, csalódások, balhék, vicces pillanatok is akadtak bőséggel. A magyar futball főszereplői pedig sokszor emlékezetes nyilatkozataikkal hívták fel magukra a figyelmet - ki így, ki úgy. A csakfoci.hu most a legjobb beszólásokból, aranyköpésekből állított össze egy csokorral.

 

A 2016-os év legemlékezetesebb mondásai

December 29.

– Minket az utca nevelt. Megvolt minden telepnek a bandája, és ellenséges területre tévedve könnyen veszélyben találtuk magunkat. Cserébe a mi környékünkre érkezőket is jól seggbe billentettük. Egyszer édesanyám a kedvencemet, egy szelet vajas-lekváros kenyeret kent nekem. A házunk előtt majszoltam, amikor odajött egy fiú és elvette. Megfogadtam, ha nagyobb leszek, elpáholom. Évekig figyeltem, és egyszer, amikor már egy fejjel magasabb voltam nála, szembe jött velem, de végül meggondoltam magam, és nem bántottam. (borsonline.hu)

Csank János elevenítette fel gyermekkora egyik emlékét. 

 

December 10.

"Nem is találok szavakat arra, ami hétről hétre zajlik itt ellenünk. Olyan helyzeteket fújnak le, hogy nem is értjük… A csapat nagyon le van sújtva. Teljesen világosan ki kell jelenteni: ez a labdarúgás nem okoz így örömet, ha állandóan ilyen helyzetek vannak, és állandóan ellenünk ítélnek. A játékvezetőknek meg kellene kérdezniük maguktól, hogy miért csak egy irányba fújnak?"

Thomas Doll emlékezetes kifakadása a Fradi MTK elleni döntetlenje után.

 

December 6.

"Én akkor sem rohantam a bánrévei polgármesterhez, amikor Szakály bánrévei parasztnak nevezett. Lehet, hogy az vagyok, onnan indultam és büszke vagyok arra, amit Bánrévéről indulva elértem."

Elek Ákos egyik emlékezetes mondata a Szakály Dénessel való összetűzései kapcsán.

 

November 13.

"Jó lenne, ha a végén nem lenne verekedés ebből. Bár ha Böde odamegy, akkor azt hiszem nemcsak a pályán lévő 11 játékos, de Andorra teljes lakossága elkezdhet rettegni."

Hajdú B. István az Andorra elleni válogatott meccs paprikás pillanataiban.

 

Október 12.

"Muszáj lesz teletömnöm gulyással, utána rendben lesz!"

Dárdai Pál válasza, amikor a vb-selejtezők miatt sokat utazó Genki Haraguchi játékáról kérdezték.

 

 

Augusztus 11.

"Erről még soha nem beszéltem, de végül is a menedzsmenttel téma volt ezt köztünk, azért hozom fel, hogy valószínűleg a PSV-ből való távozást rontottuk el, ez az oka főként, hogy nem lettem később egy igazán nagy klub játékosa. Ha akkor nem Oroszország mellett döntünk, akkor most nem Abu Dhabiban játszanék. Ott volt a fordulópont, utána már óriásit kellett volna alkotnom, hogy visszakerülhessek egy topligába. De felvállalom azt is, hogy ez a szakma véges valahol, nekem pedig fontos az, hogy miként zárom a karrieremet, milyen mutatóval. Nekem igenis fontos, hogy él majd a családom, hogyan fogok én élni, miután vége."

Dzsudzsák Balázs a Class FM „Morning Show” c. műsorában beszélt őszintén a karrierjéről

 

Június 22.

„…és Dzsudzsák megsérül? Ne csináljuk már gyerekek, gólörömbe’!? Torkon ragadta valaki… vagy Storckon?”

Hajdú B. István a portugálok elleni Eb-mérkőzés izgalmában.

 

„A mai teljesítménye alapján beférne a magyar válogatottba”

Hajdú B. István Cristiano Ronaldóról a portugálok elleni Eb-meccsen.

 

Június 21.

"Remélem, igaza lesz, és minden ketchupos lesz, akkor leszünk a legboldogabbak." 

Szalai Ádám az Európa-bajnokság legviccesebb sajtótájékoztatóján.

 

Május 21.

"Sört!" - válaszolta tömören a Ferencváros és a magyar válogatott csatára, Böde Dániel arra a kérdésre, hogy mit vinne magával az Európa-bajnokságra akkor, ha szurkolóként utazna a tornára. (Sport HD)

 

Május 2.

"A magyar érettségiről érkeztem a díjátadóra, azt hittem, hogy az kettévágta a napomat, de ez az elismerés helyretett."

Nagy Ádám, az FTC válogatott középpályása azután, hogy átvehetett az év felfedezettjének járó díjat Telkiben.

 

Április 24.

"Várból még nem közvetítettem meccset így 20 év alatt. Most ez is megadatott."

A Kisvárda-Mezőkövesd NB II-es találkozót közvetítő Knézy Jenő meglepődése az M4 Sporton. A kisvárdai Várkert Sportpálya valóban egyedülállónak mondható egyébként. 

 

Április 10.

"Nem akarok kikerülni a műsorból, úgyhogy a Puskást nem mondom..."

Détári Lajos az M4 Sport "Góóól" című műsorában arról viccelődve, szerinte mely csapatok eshetnek ki az élvonalból -

 

Március 31.

"A Vízművek elleni győztes meccs után mondtam el a játékosoknak, hogy búcsúznom kell tőlük. Ezt a döntést azért kellett meghoznom, mert a Nagy Duett című műsor mellett nem tudtam volna már folytatni tovább ezt a feladatot."

A TV2 szórakoztató műsorában szerepet vállaló Hevesi Tamás, a Ferencváros BLASZ 1-es szurkolói csapatának edzője rendhagyó ok miatt távozik a kispadról. (budapestifoci.hu) -

 

Február 19.

"Egy ruszki tiszt többször elvert. Összesepertem, szétszórta a szemetet. Mondta nekem, Mészöly, "job tvaju maty" - ez oroszul azt jelenti, hogy b...d meg az anyádat – én meg mondtam neki, hogy, "job tvaju maty" neked, erre puff, pofon vágott. Akkor megfogadtam, hogy én ezt valakinek visszaadom. Évekkel később jött is a ruszki válogatott Magyarországra. És hát kinek adtam vissza, a Sztrelcovnak. Ő volt az orosz válogatott egyik legjobbja. Jött egy labda felívelve, felugrottam és bele a stoplist a hátába. Jól beletunkoltam! Futott oda a bíró, nagy balhé volt, de nem állítottak ki és végül 2-0-ra nyertünk..."

Mészöly Kálmánt 16 évesen, 1957-ben fegyverrejtegetés miatt letartóztatták és három hónapig - megszakításokkal - börtönben is volt. Az ottani verésekről és arról is beszélt a faktor.hu-nak adott interjújában, hogyan adta vissza a pofonokat a pályán egy szovjet játékosnak. -

 

Február 7.

"Mindig csak meccsek után piáltunk, általában szombat esténként. Ha nyertünk azért, ha kikaptunk azért, ha pedig döntetlent játszottunk, akkor azért. Játékosként nem tudtam, hogy a vasárnapnak is van délelőttje, mivel azokat mindig átaludtam..."

Véber György a Presztízs Sport magazinban beszélt különös szokásairól.

 

Február 5.

"Ma 5 órakor"

Arra a szurkolói kérdésre válaszolt így George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa a kispestiek hivatalos honlapján megszervezett videó-chat során, hogy "Mikor távozik a klubtól?"

A hazai átigazolási híreket ITT találod - kattints!

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz