A magyar fiatalok menekülnek a külföldi bajnokságokba – itt a bizonyíték

31 országból a negyedik helyen állunk a nemzetközi listán.
Budai László 2016. december 13., kedd 19:11
31 országból a negyedik helyen állunk a nemzetközi listán.
Szerző: Budai László 2016. december 13., kedd 19:11

A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) újabb érdekes kutatást végzett. Ezúttal azt elemezték és hozták nyilvánosságra, hogy folyamatosan nő azon játékosok száma, akik már 18 éves koruk előtt – akár anélkül, hogy anyaegyesületük első csapatában játszottak volna – külföldre igazolnak. Emellett azon labdarúgók száma is emelkedett, akik karrierjük során valamikor belevágtak egy külföldi kalandba.

Egyre többen, és egyre fiatalabban légióskodnak

A TOP5 bajnokságot nézve – angol, spanyol, német, olasz, francia – 1995-ben mindössze a játékosok 24,1 százaléka mondhatta el magáról, hogy karrierje során bármikor szerencsét próbált külföldön, 2015-ben ez a szám már 55,2 százalékra emelkedett.

Ugyanez az arány a legjobb 31 bajnokságot tekintve – ebben az NB I is benne van - 52,8 százalék 2016-ban.

A fiatalok is egyre jobban érdeklődnek a külföldi karrier iránt, ezt bizonyítja, hogy míg 2009-ben átlagosan 22,2 évesen ment ki külföldre egy játékos, addig ma ez 21,7-re csökkent.

 

Ezzel együtt természetesen folyamatosan nő azon játékosok száma, akik 18 éves koruk előtt belevágnak a légióskodásba. A TOP5 bajnokságot tekintve 1995-ben még csak 51 ilyen játékos volt egy évben, 2015-re ez a szám már 185, tehát több mint a háromszorosa lett.

A legjobb 31 bajnokságot tekintve, míg 2009-ben csak 444 fiatalkorú (18 év alatti) labdarúgó próbálta ki magát másik ország bajnokságában, addig 2016-ban ez a szám már 597.

Minél előbb elmennek a magyar fiatalok

A 2016-os esztendőt tekintve a magyar fiatalok élen járnak abban, hogy minél előbb külföldre szerződjenek. Egészen pontosan 22 olyan játékosunk volt, aki még 18 éves kora előtt elhagyta volna az országot, hogy máshol folytassa pályafutását, ezzel a belgák, a svédek és a franciák mögött a negyedik helyen állunk. Megelőzzük többek között az osztrákokat, a szlovákokat vagy a németeket, a nem európai országok közül pedig például a brazilokat is.

 

Az sem meglepő, hogy leginkább Anglia az az ország, ahová az európai fiatalok vágynak, illetve amely a leginkább elviszi a tehetséges labdarúgókat. A 31 legjobb európai bajnokságból 180 játékos választja még fiatalkorúan célállomásnak Angliát, amely ezzel magasan vezet. Második helyen az olaszok, harmadik helyen a hollandok állnak.

A magyar fiataloknak is ez az ország a kedvenc állomásuk, a 22 külföldre igazoló 18 év alatti magyarból hatan választották Angliát.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz