NB I: Csak három magyar játékos fért be a forduló válogatottjába - itt a csapat

Az élvonal 14. fordulóját követően ismét összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Nyikes Zoltán 2020. december 14., hétfő 18:18
Az élvonal 14. fordulóját követően ismét összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. december 14., hétfő 18:18

NB I, a 14. forduló válogatottja

Antal (Diósgyőr) - Rus (Fehérvár), Pillár (Mezőkövesd), Ferreira (MTK) - Plsek (Puskás Akadémia), Kata (MTK), Laidouni (Ferencváros) - Karnitski (Mezőkövesd), Houri (Fehérvár), Petrjak (Fehérvár) - Ádám (Paks)

Antal Botond (Diósgyőr)

Magabiztos és higgadt volt. A 73. percben mutatta be a legnagyobb bravúrjait, amikor kiütötte Cseke 11-esét, majd a duplázást is védte. A kapott gólnál egy kis szerencsével talán háríthatott volna, ám addig is ő tartotta meccsben a csapatát.

Rus Adrián (Fehérvár)

Először volt kezdői az idei bajnokságban, amit remek játékkal és góllal hálált meg. A második félidő elején két budafoki védő között felugorva fejelt 7 méterről a léc alá.

Pillár Róbert (Mezőkövesd)

A korábbi meghatározó játékos Pintér Attila érkezésével újra alapember lett. Ezúttal ráadásul rendkívül fontos gólt szerzett, hiszen a 80. percben esett találatával eldöntötte a meccset.

Tiago Ferreira (MTK Budapest)

Egyre jobb formában játszik, nem csak a csapat védekezésében nyújt stabil teljesítményt, de a játék szervezésében is komoly részt vállal. A pontrúgásoknál ismét veszélyt jelentett, nem sokon múlt, hogy gólt szerezzen.

Aliaksandr Karnitski (Mezőkövesd)

A kövesdiek legjobbja volt a fehérorosz középpályás. A 20. percben az ő bombagóljával szereztek vezetést, majd Besirorvicnak kiosztott egy gólpasszt. Emellett hátul is sokszor kisegített a nagy munkabírású játékos.

Jakub Plsek (Puskás Akadémia)

Hatalmas mezőnymunkát végzett a cseh légiós, rengeteg labdát szerzett a középpályán. A második félidőben jól érkezett egy szögletre és eldöntötte az Újpest elleni meccset.

Kata Mihály (MTK Budapest)

Az MTK 18 éves játékosa hozta azt, amit megszokhattunk tőle: sok futást és szerelést, de ezen felül az extrát az jelentette, hogy az utolsó pillanatokban egy higgadt megoldás után eldöntötte a DVTK elleni meccset. Az MTK addig mindent kihagyott, de a fiatal védekező középpályás közvetlenül a vége előtt egy lövőcsellel átjátszotta az emberét, majd 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot - ahogy ő fogalmazott, alighanem mindenki ilyen helyzetben szeretné megszerezni élete első NB I-es gólját.

Aissa Laidouni (Ferencváros)

Kiváló formában futballozik szinte az egész szezon folyamán. Voltak lendületes megindulásai, határozott labdaszerzései, nem mellékesen pedig ő juttatta vezetéshez a Fradit egy közeli találattal.

Lyes Houri (Fehérvár)

Sokadszor bizonyítja, hogy az NB I egyik legkreatívabb játékosa. Ezúttal is remekól játszott, átadásai, passzai rendre saját embert találtak. A francia játékos két remek gólpasszt is kiosztott, az elsőt Alef váltotta gólra fejjel, míg a másodikat Rus.

Ivan Petrjak (Fehérvár)

Rendkívül veszélyesen és gólratörően futballozott és nem mellékesen eredményesen is. Két találatával nagy érdemei voltak abban, hogy a Vidi simán legyőzte a Budafokot.

Ádám Máté (Paks)

Ugyan csapata nem szerzett pontot Mezőkövesden, de rajta semmi nem múlt, két gólt is szerzett, valamint több alkalommal is jól tartotta meg a labdákat és párharcokban is erős volt.

A forduló cseréje: Antonio Vutov (Mezőkövesd)

Remek cserének bizonyult, hiszen beállása után egy perccel máris gólt szerzett, amivel kettőre növelte csapata előnyét.

A forduló edzője: Pintér Attila (Mezőkövesd)

A kövesdi csapat az idei szezonban nem a támadójátékával tűnt ki a mezőnyből, most azonban négy gólt is szerzett, amire ebben a bajnokságban még nem volt példa. Bátran játszottak, a meccs nagy részében domináltak és Pintér cseréi is ültek.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz