A forduló válogatottja

Felipe (Kisvárda) – Lovrencsics (FTC), Ene (Kisvárda), Pillár (Mezőkövesd), Burekovic (Újpest) – Cseri (Mezőkövesd), Sankovic (Újpest), Nikolov (Vidi), Petrjak (FTC), Huszti (Vidi) – Takács (DVSC)

A forduló cseréje: Novothny Soma (Újpest)

A forduló edzője: Dajka László (Kisvárda)


Luiz Felipe (Kisvárda)

Bravúrral kezdte a meccset, amikor kiütötte Bognár távoli szabadrúgását. Ezt követően sok szélről bejött labdát hatástalanított, majd védte Lencse közeli ziccerét is.

Lovrencsics Gergő (FTC)

Nagy kedvvel futballozott, jól védekezett, de a kontráknál is hatékony volt. Az első félidőben rúgott egy egészen pazar gólt kapásból.

Cornel Ene (Kisvárda)

Kemény és határozott volt a román védő, többször kisegítette társait, nem tudtak vele mit kezdeni a támadók. A párharcai 80 százalékát megnyerte.

Pillár Róbert (Mezőkövesd)

Kiválóan irányított a védelmet, majd a második félidő hajrájában egy fejes góllal végleg lezárta a mérkőzést.

Dzenan Burekovic (Újpest)

Balhátvéd létére az egész mérkőzés folyamán támogatta csapata támadójátékát is, számos beadással próbálkozott a bal oldalról.

Cseri Tamás (Mezőkövesd)

Hasznosan és hatékonyan játszott. Az első gólt megelőző támadás tőle indult, míg a második találat előtt ő adta a gólpasszt.

Boban Nikolov (Vidi)

A mezőny legjobbja volt a Fradi-Vidi rangadón. Az első félidő végén lőtt egy óriási gólt a jobb felsőbe, a második játékrészben pedig hatékonyan segítette a fehérvári támadásokat.

Bojan Sankovic (Újpest)

Az újpestiek legjobbja volt a Honvéd ellen, nem rajta múlt, hogy csapata nem tudott nyerni. A támadó passzainak csaknem 85 százaléka saját emberhez ment.

Ivan Petrjak (FTC)

Az első gól előtt ő adott középre. A folytatásban is gólveszélyesen futballozott, bejöttek a cselei, bátran próbálkozott lövésekkel.

Huszti Szabolcs (Vidi)

Ellenséges közegben is jó teljesítményt nyújtott. Kényszerből került a
csapatba, mivel Scsepovics megsérült, de lázasan is vállalta a játékot. Pontosak voltak a beadásai, távoli szabadrúgásgólja pedig egy pontot ért.

Takács Tamás (DVSC)

A Loki legveszélyesebb játékosa volt, több fejpárbajt megnyert. A debreceniek vezető találata előtt ő ugrott a legmagasabbra.


A forduló cseréje

Novothny Soma (Újpest)

Csereként beállva sokat lendített csapata támadójátékán. Szerzett egy szabályos gólt, amit azonban a játékvezető tévesen nem adott meg.

A forduló edzője

Dajka László (Kisvárda)

Az MTK ellen kontrákra rendezkedett be a Kisvárda. Végig stabilan védekeztek, így a mérkőzés elején szerzett előnyt sikerült megtartani, igaz, azt ő maga is elismerte, hogy a látottak alapján az MTK az egyik pontra rászolgált volna.