Július 7–10. között ausztriai négyes tornán vesz részt a HLSZ alkalmi labdarúgó-csapata.

2016-ban a Hivatásos Labdarúgók Szervezetén keresztül Magyarország is meghívást kapott a 11 éve útnak indított FIFPro labdarúgó-tornára. Ezt a sporteseményt elsősorban a lejárt szerződésű, illetve szerződés nélkül maradt játékosok számára rendezik meg évről évre, annak érdekében, hogy megmutathassák magukat a helyszínen megjelenő játékos-ügynököknek, a klubok képviselőinek.

Idén, július 7. és 10. között, az ausztriai Steinbrunn (Burgenland) ad otthont e jeles rendezvénynek. Magyarország mellett Svájc, Ausztria és Németország játékosszervezetének csapata kapott meghívást, így biztosra vehető, hogy nagy figyelemmel kísért torna lesz.

A tornán résztvevő keret kialakítása az erre kijelölt szakmai stáb feladata lesz, melynek eredményéről mindenkit személyesen értesít a HLSZ. A csapatot Véber György fogja irányítani.

Jelentkezni június 1-ig lehet a profifoci@profifoci.hu e-mail címen.

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat