Távozik posztjáról az NB III-as Tatabánya FC vezetőedzője, P. Nagy László. A csőd szélére került klub trénere az elmaradt fizetések miatt nyújtotta be lemondását.

A Tatabánya FC hónapok óta súlyos anyagi gondokkal küzd, Massimiliano Caroletti ügyvezető októberben mondott le, a városi önkormányzat nem volt hajlandó a szerződésben foglalt támogatásnál többet fizetni. Az elmaradt bérek miatt a klubot a korábbi vezetőedző, Várhidi Péter és több játékos is feljelentette, az MLSZ ezt követően kizárta az átigazolásokból.

A klub helyzete a téli szünetben sem javult, a fizetések továbbra is elmaradnak, ezért a csapat élére az őszi szezon közben kinevezett vezetőedző, P. Nagy László szerződést bontott az egyesülettel – ezt a vezetőedző erősítette meg az Origo megkeresésére, de további részleteket nem árult el.

A Tatabánya FC hivatalos Facebook-oldalán december 6. óta nem volt friss bejegyzés, a klub hivatalos honlapja pedig nem elérhető...

 

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 
 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat