2020-as Eb: Budapest egy hét múlva partnervárost kap, kiderül a megnyitó helyszíne is

Budapest és partnervárosa is ugyanabból az Eb-csoportból rendezhet majd három-három találkozót, valamint egy nyolcad-vagy negyeddöntőt is kap.
Budai László 2017. november 28., kedd 12:19
Budapest és partnervárosa is ugyanabból az Eb-csoportból rendezhet majd három-három találkozót, valamint egy nyolcad-vagy negyeddöntőt is kap.
Szerző: Budai László 2017. november 28., kedd 12:19

Az UEFA hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a szövetség végrehajtó bizottsága jövő hét csütörtökön ül össze, ahol többek között a 2020-as Európa-bajnokság kapcsán is hoznak döntéseket.

Ekkor derül ki például, hogy Budapest melyik várost kapja partnerének. Ez azt jelenti majd, hogy egy adott Eb-csoportból három mérkőzést az egyik, hármat pedig a másik rendez. Emellett az egyik házigazda egy nyolcaddöntőt, a másik pedig egy negyeddöntőt kap pluszban.

A sorsolás előtt várhatóan földrajzilag elosztják majd a házigazdákat.

Szintén az ülésen véglegesítik, hogy Brüsszel lehet-e Eb-rendező a tornán, ugyanis a stadionépítés nem az elvárt ütemben halad Belgiumban. És az is kiderül majd, melyik város lesz az Eb-nyitómeccs házigazdája: erre Amszterdamnak, Brüsszelnek (ha egyáltalán rendezhetnek meccseket), Glasgow-nak, Rómának és Szentpétervárnak van esélye.

A végrehajtó bizottság emellett a Nemzetek Ligája sorsolásának és menetrendjének is ismerteti a részleteit.

A 2020-as Eb-n Budapest mellett a következő városok rendezhetnek találkozókat: Baku, Minszk, Brüsszel, Szófia, Koppenhága, London, München, Jeruzsálem, Róma, Szkopje, Amszterdam, Dublin, Bukarest, Szentpétervár, Glasgow, Bilbao, Stockholm, Cardiff.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz