ANGLIA

Manchester City: A Barcelona jövő nyáron lejáró szerződésű világklasszisa, Lionel Messi továbbra is téma a City-nél, ráadásul nem kizárt, hogy innen pedig majd Amerikába, a “testvércsapat” New York City FC-hez vezetne majd később a hatszoros Aranyabdás argentin útja (Mundo Deportivo) Messi érkezése egyben Guardiola maradását jelentheti: a menedzser egyre közelebb áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa az idény végén lejáró szerződését a klubbal (Sunday Telegraph)

Liverpool: Immáron a teljes kezdőcsapatbeli védelem kidőlt a Poolnál. Trent Alexander-Arnold, Virgil van Dijk és Joe Gomez után az elsőszámú balbekk, a skót Andrew Robertson is maródi lett, neki a válogatottnál lett izomsérülése, emiatt már a Szlovákia elleni, vasárnapi Nemzetek Ligája-találkozón (0-1) sem lépett pályára. A Vörösök legközelebb egy hét múlva, a Premier League-ben listavezető Leicester City elleni rangadón lépnek majd pályára – könnyen lehet, hogy teljes alapvédelem nélkül (Sky Sports)

Hetvenkét éves korában elhunyt Ray Clemence, a Liverpool és a Tottenham Hotspur legendás angol válogatott labdarúgója. A két klub vasárnap közölte a hírt, illetve fejezte ki együttérzését a gyászoló családtagok felé. Clemence profi karrierjét a Scunthorpe Unitedben kezdte, majd a Liverpool szerződtette, amelyben 14 év alatt több mint 450 mérkőzésen lépett pályára. Az együttessel öt bajnoki címet és egy FA-kupát nyert, míg az európai kupaporondon háromszor a BEK-ben, kétszer az UEFA-kupában bizonyultak a legjobbnak. A kapus 1981-től hét éven át szolgálta a Tottenham gárdáját, amellyel az FA-kupában és az UEFA-kupában is legjobb lett. Az angol válogatottban 1972 és 1983 között 61 alkalommal szerepelt úgy, hogy vetélytársa egy másik korszakos egyéniség, a 125-szörös válogatott Peter Shilton volt. Clemence-t visszavonulását követően az angol válogatott és a Spurs szakmai stábjában is foglalkoztatták. (MTI)

Manchester United: Két korábbi holland klasszis érkezhet vezetőként a klubhoz. Az együttes korábbi kapuscsillaga, Edwin van der Sar ügyvezetőként, a legnagyobb sikereit Angliában az Arsenallal elérő Marc Overmars pedig sportigazgatóként igazolhat az Ajaxtól a Unitedhez (Sunday Mirror)

A csapat középpályása, Bruno Fernandes úgy véli: lehet, hogy a Manchester Unitednek nincs annyi erőforrása, mint némelyik riválisának, de továbbra is olyan a mentalitása, hogy megnyerheti az angol labdarúgó Premier League-et. Az MU legutóbb a 2012/13-as szezon végén ünnepelhetett bajnoki címet, még a legendás Sir Alex Ferguson irányításával, azóta a Manchester City és az FC Liverpool is olyan együttest épített, amely képes uralni a PL-t.

A United az előző szezont harmadikként zárta, ezen kívül bejutott az elődöntőbe az FA Kupában és az Európa-ligában – ebben a teljesítményben nagy szerepet vállalt Fernandes, aki januárban érkezett a klubhoz. “Én személy szerint nem foglalkozom más csapatokkal – jelentette ki a portugál futballista. – Lehet, hogy sokan azt mondják, más csapatok jobbak, mint mi, jobb kezdő tizenegyük van és a cserepadjuk is erősebb a miénknél. Bárki bármit mondhat, engem nem érdekel.”

Hozzátette: egy olyan klub tagjainak, mint az MU, csak a győzelem járhat a fejében, és meg is van hozzá a mentalitásuk. Szerinte a gárda túl régen nyerte meg az angol bajnokságot. “Azért jöttem Manchesterbe, hogy trófeákat nyerjek. A világ egyik legnagyobb egyesületében játszok, ez a klub történelmet írt a múltban” – fogalmazott Fernandes.

A Manchester United csalódást keltően kezdte a PL-idényt, hét mérkőzés után csak a 14. helyen áll a tabellán, nyolc ponttal van lemaradva az egy meccset többet játszott, éllovas Leicester Citytől. (MTI)

Tottenham: Ismeretlen tettesek Ellopták Harry Kane (egyik) autóját. A mintegy 40 millió forintot érő (ez Kane heti fizetésének nagyjából fele…) Range Rovert fényes nappal lopták el a kelet-londoni Chingfordból. A csatár elmondása szerint az autótolvajok kifigyelhették, az utóbbi hetekben ugyanis többször is látta ugyanazt a személygépkocsit az ellopott városi terepjárója körül, amiről felvételek is készültek. Nem ő az egyetlen a londoni együttes játékosai közül, aki idén bűnözők célpontja lett: korábban Dele Alli és az azóta már eligazolt Jan Vertonghen otthonát érte fegyveres rablótámadás (Sky Sports / MTI)

Crystal Palace: A Chelsea 29 éves spanyol válogatott balhátvédje, Marcos Alonso érkezhet az együtteshez, ha a holland Patrick van Aanholt úgy dönt, nem hosszabbít a klubbal (Mail on Sunday)

Derby County: Egyelőre átmenetileg Wayne Rooney vette át az angol másodosztályban szereplő együttes irányítását, miután csapata menesztette az eddigi menedzsert, a holland Phillip Cocut. Az együttes jelenleg a Championship utolsó helyén áll, egyetlen eddigi győzelmét épp Rooney szabadrúgásgóljának köszönhetően gyűjtötte be a Norwich City ellen. A 35 éves, 120-szoros angol válogatott játékos 2019 novemberétől tagja a Derby-nak, de legnagyobb sikerei a Manchester Unitedhez fűzik, amellyel öt angol bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját is nyert többek között. A jövő szombati, Bristol City elleni bajnokin pedig vezetőedzőként is megmérettetheti majd magát.

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Kihagyhatja a Fradi-meccset is a Barca egyik legfontosabb játékosa

Real Madrid: Az OK Diario cikke szerint a koronavírus elleni vakcia megjelenése akár már 2021-ben lehetővé teheti a Real számára, hogy megszerezze Kylian Mbappét a PSG-től. A lap szerint az oltás elterjedése az anyagi helyzetet is rendezné a blancóknál, akiknek így lenne már jövőre esélyük a világbajnok francia támadó leigazolására.

Spanyol válogatott: Két kihagyott büntetőjét követően védelmébe vette Sergio Ramost a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Luis Enrique. A csapatkapitány szombaton este 177. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, ezzel megdöntötte az olasz Gianluigi Buffon európai válogatottsági rekordját, csakhogy a Svájc ellen 1-1-es döntetlennel zárult Nemzetek Ligája-mérkőzésen két 11-est is kihagyott.

“Ha lett volna egy harmadik büntető, azt is ő lőtte volna. Minden 11-esünket ő végzi el” – mondta a bázeli meccs után Luis Enrique, aki kiemelte, hogy ezt megelőzően a Real Madrid védője sorozatban 25 büntetőt értékesített.

A svájciak kapuját az a Yann Sommer védte, aki a Borussia Mönchengladbach kapusaként egy csoportban szerepel a Real Madriddal a Bajnokok Ligájában. Az 57. és a 80. percben hárította Ramos próbálkozását. “Nagyszerű érzés, hogy két büntetőt is fogni tudtam. Mivel a BL-ben egy csoportban vagyunk, sokat foglalkoztam Ramos 11-eseivel” – árulta el Sommer.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Ramos 2005-ben mutatkozott be a spanyol együttesben és a 2008-as kontinensbajnokságon diadalmaskodó csapatból már csak ő tagja a keretnek. A 34 éves futballista a közelmúltban kijelentette, hogy a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokságon, sőt, a tokiói olimpián is szeretne pályára lépni. (MTI)

OLASZORSZÁG

Juventus: A torinóiak a legesélyesebbek arra, hogy megszerezzék a Bayerntől az idény végén szinte biztosan távozó 28 éves osztrák klasszist, David Alabát, akinek lejár a kontraktusa Münchenben jövő nyáron (Tuttosport) A Juve ugyancsak leigazolná a Real Madridtól a júniusban lejáró szerződésű 34 éves védő-ikont, Sergio Ramost (La Cuatro)

AC Milan: A Brescia 23 éves védője, Andrea Cistana lehet az egyik januári érkező (Brescia Oggi)

NÉMETORSZÁG

Borussia Dortmund: A minden idők legfiatalabb Bundesliga-játékosa csúcsot tartó Nuri Sahin szerint hamarosan megdönti a rekordját a mindössze 15 éves szupertehetség, Youssoufa Moukoko, akinek “már túl könnyű” az U19-es bajnokság is (Kicker)

Német válogatott: Manuel Neuer 95. alkalommal védte szombat este a német labdarúgó-válogatott kapuját, ezzel a kapusok tekintetében beállította a legendás Sepp Maier nemzeti rekordját. A csúcsbeállításra az ukránok ellen 3-1-re megnyert lipcsei Nemzetek Ligája-mérkőzésen került sor.

“Természetesen sokat jelent ez nekem” – mondta a Bayern München 34 éves hálóőre, aki a Maier által 41 éve tartott rekordot állította most be. “Sepp Maier jó barátom és kapuskollégám, így nagy megtiszteltetés, hogy most együtt állunk az örökranglista élén.”

A világbajnok Neuer már kedden, a spanyolok elleni sevillai találkozón megdöntheti a csúcsot, s minden idők legtöbb német válogatottsággal rendelkező kapusa lehet A játékos 2009. június 2-án, az Egyesült Arab Emírségek ellen (7-2) mutatkozott be a Nationalelfben. Sepp Maier 1966 és 1979 között gyűjtötte össze 95 válogatottságát. (MTI)