Ramos és Messi ultimátuma, Haaland klubot váltana – külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.
Nyikes Zoltán 2021. március 30., kedd 22:10
A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Körkép.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. március 30., kedd 22:10

ANGLIA

Manchester City: A Manchester City és a Borussia Dortmund is saját stadionjában játszhatja egymás elleni negyeddöntőjét a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az európai szövetség (UEFA) kedden jelentette be, hogy ezúttal nem kell albérletbe mennie a csapatoknak. Mint ismert, az Angliára vonatkozó szigorú németországi beutazási korlátozások miatt a manchesteri együttes mindkét Borussia Mönchengladbach elleni nyolcaddöntőjét Budapesten a Puskás Arénában vívta. A negyeddöntős párharc első mérkőzését jövő kedden rendezik az Etihad Stadionban, a visszavágóra április 14-én kerül sor Dortmundban. (MTI) Sergio Agüero után egy másik ikonikus játékos, Fernandinho is távozhat nyáron. A 35 éves játékos 2013-ban csatlakozott a manchesteriekhez, akiknél ezidáig 340 tétmeccsen lépett pályára. Szerződése a nyáron lejár, a hosszabbításról pedig nem sikerült még megegyezni. (The Athletic)

Liverpool: Újrakezdte az edzéseket Roberto Firmino, az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpool támadója. A brazil csatárnak térdsérülés miatt csapata legutóbbi három összecsapását kellett kihagynia, hétfőn azonban ismét társaival együtt gyakorolhatott, így van esély arra, hogy szombaton pályára léphet az Arsenal otthonában. Firminónak a mostani idényben 27 bajnoki összecsapáson hat gólja és öt gólpassza van, a Liverpool 46 ponttal csak hetedik helyen áll a Premier League-ben, hátránya 25 pont a listavezető Manchester Cityvel szemben. (MTI)

Leicester City: Továbbra is bizonytalan az AS Romától kölcsönvett Cengiz Ünder jövője. A Rókák vételi opcióval rendelkeznek, de még nem döntötték el, hogy élnek-e a 23 millió eurós záradékkal. A török válogatott szélső 9 PL-meccsen lépett eddig pályára, és csak egyszer a kezdőcsapat tagjaként, két gólpassz fűződik a nevéhez a mostani idényben. (Calciomercato)

Angol U21-es válogatott: A legutóbb a Chelsea kispadján ülő angol fociikon, Frank Lampard lehet az új szövetségi edző a jelenleg még zajló Európa-bajnokságot követően, a csapatot most irányító Adrian Boothroyd helyett (Daily Mail)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: Sajtóhírek szerint a Barca csapatkapitánya, Lionel Messi akkor hajlandó csak a csapatnál maradni a nyár után, ha honfitársa és jóbarátja, a Manchester City-vel nem hosszabbító Sergio Agüero a katalánokhoz igazol (AS) Szemet vetettek a Flamengo középhátvédjére, Natanra, aki jelenleg a szintén brazil első osztályú RB Bragantinónál játszik kölcsönben. A Transfermarkt által 1 millió euróra becsült játékost azonban nem lesz olcsó mulatság, a szerződésében szereplő kivásárlási ár ugyanis 70 millió euró. (Sport)

Real Madrid: Spanyol sajtóhírek szerint 48 órája maradt Sergio Ramosnak arra, hogy eldöntse, meghosszabbítja-e a szerződését a klubnál, hiszen Florentino Pérez elnök március 31-ig adott gondolkodási határidőt a csapatkapitánynak. Állítólag jelenleg inkább arra van nagyobb esély, hogy Ramos nem hosszabbít. (El Transistor)

Októberben áll bíróság elé a korábbi, szexvideós zsarolás miatt Karim Benzema, a Real Madrid francia labdarúgója. A versailles-i ügyészség keddi bejelentése szerint a csatárnak október 20. és 22. között kell megjelennie a törvényszék előtt, négy másik vádlottal együtt.

A 33 éves játékos ügye még 2015-ben kezdődött: Mathieu Valbuena az év júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta és közölte vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy "elrendezését" javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki. A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedték, majd Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől. Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.

Benzema 2007-ben, az Olympique Lyon játékosaként mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben 81 találkozón 27 gólt szerzett, 2015 októbere óta azonban nem kapott meghívót Didier Deschamps szövetségi kapitánytól. Így a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságról, valamint a 2018-as, francia győzelemmel végződött oroszországi világbajnokságról is lemaradt. (MTI)

OLASZORSZÁG

AS Roma: A 23 éves spanyol középpályást, Gonzalo Villart az Atlético Madriddal hozták szóba, ám a játékos kijelentette, hogy tervezi jelenlegi elhagyni a Farkasokat.

– A Roma lehetőséget adott számomra, amikor senki más nem tette. Fogalmam sincs, hogy igaz-e amit az Atlético Madrid érdeklődéséről lehet hallani, de jelenleg nagyon boldog vagyok az AS Románál – nyilatkozta Villar. (Goal)

Fiorentina: Az Arsenal, a Tottenham, az AS Roma és az AC Milan után az Atlético Madrid is harcba szállt a 21 éves szerb támadó, Dusan Vlahovic megszerzéséért. A 25 millió euróra taksált csatár 12 gólnál jár a Serie A-ban. (Mundo Deportivo)

Serie A: Az olasz sportdöntőbíróság döntése szerint le kell játszani a Lazio-Torino mérkőzést, amelyre a vendégcsapat a koronavírus-járvány miatt nem utazott el a labdarúgó Serie A 25. fordulójában. A bírósági eljárásra azért került sor, mert a bajnokság irányítói a március 2-ára kiírt találkozót megelőzően nem járultak hozzá a halasztáshoz, annak ellenére, hogy a torinói játékosoknak akkor még karanténban kellett tartózkodniuk. A rómaiak ezért megjelentek a meccs időpontjában a pályán, és most abban bíztak, hogy 3-0-val az ő javukra könyvelik el a találkozót.

A sportdöntőbíróság viszont kedden a Torinónak kedvezett, így a mérkőzést egy későbbi időpontban le fogják játszani. A Lazio az Olasz Olimpiai Bizottságnál (CONI) fellebbezhet.

A Serie A-ban ősszel is volt egy hasonló eset. Akkor a Juventus-Napoli mérkőzésre nem utazott el hasonló okok miatt a délolasz gárda. A szövetség akkor a Juventusnak ítélte 3-0-lal a találkozót, a CONI viszont megváltoztatta a döntést. (MTI)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Legalább egy hónapig nem léphet pályára Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel futballsztárja.
Az elmúlt évben a világ legjobbjának választott csatár a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyel válogatott legutóbbi összecsapásán, Andorra ellen szenvedett térdsérülést.

A Bajnokok Ligája-győztes német klub orvosi csapatának keddi vizsgálatain kiderült, a 32 éves klasszis térdében meghúzódtak a szalagok, felépülése így legalább négy hétig elhúzódik majd.

Lewandowski ebben az idényben is ellenállhatatlanul futballozik, 42 tétmérkőzésen 47 gólt szerzett – a magyarok ellen egyszer, Andorra ellen kétszer talált be –, a Bundesligában 26 fordulót követően 35 találattal vezeti a mesterlövészek rangsorát. A csatárnak öt gólt kellene még szereznie a Bundesliga mostani idényében, hogy beállítsa a német bajnokság csúcsát, melyet Gerd Müller tart az 1971/72-es idényből 40 találattal. Lewandowski így több fontos mérkőzésről lemarad: a Bundesliga szombati rangadóján az éllovas müncheniek Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapatához, a második helyen álló RB Leipzighez látogatnak. A Bajnokok Ligájában pedig a tavalyi döntő „ismétléseként” már a negyeddöntőben találkozik a bajor együttes a Paris Saint-Germainnel. (MTI)

Borussia Dortmund: A norvég Erling Haaland állítólag már közölte klubjával nyári távozási szándékát, családja pedig már házat is vett Spanyolországban. Ezek alapján a Barcelona vagy a Real Madrid lehet a befutó az ügyében, de kérdés, melyik csapat képes érte 180 millió eurót kifizetni. A Dortmund idén még annyit kérhet a gólgyárosért, amennyit nem sajnál, 2022-ben viszont egy záradék alapján már 75 millióért is el kell, hogy engedje Haalandot (Cuatro)

RB Leipzig: Robert Lewandowski nélkül is nagyon erős Bayern Münchenre készül a három magyar futballistát is foglalkoztató RB Leipzig a német Bundesliga szombati rangadóján. Markus Krösche, a kapus Gulácsi Pétert, valamint Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató lipcsei együttes sportigazgatója a Bild című napilapnak azt mondta, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is címvédő müncheniek a sérült lengyel válogatott csatár hiányában is kiváló összeállításban tudnak kiállni ellenük. Lewandowski az Andorra ellen 3-0-ra megnyert vasárnapi világbajnoki selejtezőn két gólt szerzett, azonban a 63. percben le kellett cserélni. A lengyel szövetség tájékoztatása szerint a Bundesliga góllövőlistáját 26 forduló után 35 találattal vezető csatárra öt-tíz nap pihenő vár, szereplése így erősen kérdéses a szombati rangadón. "Alapvetően senkinek sem kívánunk sérülést, és egyébként is csak magunkra koncentrálunk" - mondta Krösche. Az elmúlt évben a világ legjobb játékosának választott Lewandowski a vb-selejtezők nyitányán a magyaroknak is gólt lőtt a 3-3-as döntetlennel végződött budapesti összecsapáson, ugyanakkor szerda este nem léphet pályára az angolok elleni meccsen a Wembley Stadionban. A csatár térdsérülését kedden vizsgálják meg Münchenben. Lewandowskinak öt gólt kell még szereznie a Bundesliga mostani idényében, hogy beállítsa a német bajnokság eddigi csúcsát, melyet Gerd Müller tart az 1971/72-es idényből 40 találattal. (MTI)

Német válogatott: Lothar Matthäus szerint a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra behívja majd a német válogatott keretébe Thomas Müllert Joachim Löw szövetségi kapitány. A 60 esztendős szakember a Sky Sport weboldalán vezetett blogjában azt írta, szerinte "egy ilyen játékosnak helye van a csapatban. Ha Müllert a kispadra ültetik, az csak felesleges vitákhoz vezet, és elvonja a figyelmet a lényegről". A Nationalelftől a nyári Eb után távozó Löw a 2018-as világbajnokságot követően döntött úgy, hogy a továbbiakban nem számít Müller, valamint Mats Hummels és Jerome Boateng szolgálataira a válogatottnál. "Müllert két okból is elvinném az Eb-re, ez pedig a minőség és a mentalitás. Ha a továbbiakban is úgy futballozik, mint eddig, akkor az ő minőségi játékát nem lehet figyelmen kívül hagyni" - írta Matthäus, aki szerint így a középpályán számos variációs lehetőség állna rendelkezésre a németeknél. "Kroos és/vagy Gündogan kispadra ültetése természetesen szintén okozhat gondokat, de ez már luxusprobléma" - fogalmazott a korábbi magyar szövetségi kapitány, aki szerint az tény, hogy a középpályások közül senki nem rendelkezik olyan képességekkel, mint Joshua Kimmich. "Túl sok olyan sztár, aki úgy gondolja, hogy játszania kellene, de ehelyett a kispadon ül, több nyugtalanságot hoz, mint sikert" - foglalta össze gondolatait a játékosként 150-szeres német válogatott Matthäus. A németek a június 11-én kezdődő Eb-n a magyarokkal, valamint a világbajnok franciákkal és az Eb-címvédő portugálokkal szerepelnek azonos csoportban. (MTI)

VILÁGFOCI

Portugália: Fernando Santos, az Európa-bajnoki címvédő portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Cristiano Ronaldo továbbra is csapatkapitány marad, függetlenül a szerbek vendégeként vívott világbajnoki selejtező végén történt dühkitörésétől. A 2-2-es döntetlennel zárult belgrádi összecsapás hosszabbításában az ötszörös aranylabdás támadó azt követően kapott reklamálásért sárga lapot, hogy 2-2-es állásnál egy átadást kapásból ellőtt a kifutó kapus mellett, és a labda - a televíziós felvételek tanúsága szerint - teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon, mielőtt a visszafutó Stefan Mitrovic kirúgta. A portugálok ünnepelni kezdtek, a holland játékvezető, Danny Makkelie azonban továbbot intett, és mivel a gólvonal-technológia hiánya mellett a videobíró sem állt rendelkezésre, nem lehetett visszanézni az esetet. A portugálok 36 éves sztárja a lefújás után mérgesen a földhöz vágta csapatkapitányi karszalagját, és az öltözőbe viharzott. "Persze, hogy nála marad a karszalag. Örökre így lesz, Cristiano az egész nemzet példaképe" - jelentette ki Fernando Santos, aki hozzátette, ha Ronaldo vele, a csapattársaival, vagy a szövetséggel szemben viselkedett volna meggondolatlanul, akkor lenne miről beszélni. "Nem volt szép a reakciója, de óriási csalódottság dolgozott benne, miközben tudjuk, hogy verhetetlen, amikor a győzelem iránti vágyról van szó" - mondta a szövetségi kapitány. Makkelie hétfőn, az A Bola című portugál lapban elnézést kért a portugál válogatottól és a szövetségi kapitánytól. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn azt közölte, hogy elkerülhető lett volna az eset, ha a két válogatott előzetesen megállapodott volna a gólvonal-technológia alkalmazásáról. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz