ANGLIA

Manchester City: Pep Guardiola személyesen reagált azok a hírekre, melyek szerint a Barcelona egyik elnökjelöltje, Victor Font visszacsábítaná a katalánokhoz. “Rendkívüli módon boldog vagyok itt, öürlök, hogy Manchesterben dolgozhatok, és remélem, olyan munkát végzek majd az idényben, hogy hosszabb ideig is itt maradhatok” – fogalmazott a tréner, akinek jelenlegi szerződése a szezon végéig szól a City-nél (Goal)

Liverpool: Megműtötték Virgil van Dijkot, az angol bajnok FC Liverpool futballistáját, aki két hete, az Everton elleni városi rangadón szenvedett súlyos térdsérülést, miután a hazaiak kapusa, Jordan Pickford elkaszálta őt. A klub pénteki közlése szerint a londoni beavatkozás jól sikerült, a holland védő mostantól a rehabilitációra összpontosíthat az egyesület orvosi csapatának irányításával. A Liverpool nem közölte a várható visszatérés időpontját, de az ilyen jellegű sérüléseknél bő fél év a gyógyulási idő, azaz Van Dijk valószínűleg a mostani szezonban már nem léphet pályára. (MTI)

Épp van Dijk sérülése miatt is sürgőssé vált egy középső védő leigazolása, a Vörösök januári célpontja pedig a Napoli szenegáli válogatott játékosa, Kalidou Koulibaly, akit azonan több más tehetős klub is szerződtetne (CalcioMercato)

Manchester United: Milánói fizetése megduplázásával csábítanák el az idény végén az AC Milan 26 éves török válogatott támadó középpályását, Hakan Calhanoglut (Todofichajes)

Leicester City: Csak a novemberi válogatott szünet után számíthat ismét belga védőjére, Timothy Castagnéra a Leicester City labdarúgócsapatának vezetőedzője, Brendan Rodgers. A szakember közölte, hogy a játékos combizom-sérülést szenvedett, így a Leeds United és a Wolverhampton Wanderers elleni bajnokikon, illetve a Braga elleni Európa-liga mérkőzésen nem állhat az együttes rendelkezésére. A 24 éves, válogatott Castagne szeptemberben, az Atalantától érkezett az angol klubhoz. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A katalánok januárban ismét megpróbálkoznak a Manchester City 19 éves spanyol védője, Eric Garcia leigazolásával. Októberben is vitték volna a fiatal bekket, de akkor nem jutottak dűlőre az ügyben (ESPN)

Valencia: Megpróbálják visszaverni az Atlético Madrid rohamait közép-afrikai válogatott középpályásuk, Geoffrey Kondogbia ügyében (Marca)

OLASZORSZÁG

Juventus: Elakadtak a Paulo Dybalával zajló szerződéshosszabbítási tárgyalások, a két fél álláspontja elég távol áll az argentin támadó fizetését illetően. Ugyanakkor a klub és a játékos is szeretné folytatni az együttműködést, így később folytatják majd az egyeztetéseket. Dybala kontraktusa 2022-ig szól Torinóban (Tuttosport)

Az ESPN statisztikája szerint Cristiano Ronaldo koronavírus miatti kiesése óta csak egyet tudott megnyerni négy meccséből, és ezeken a találkozókon csak 1-es a gólátlaga volt a csapatnak, ráadásul az FC Barcelona elleni BL-rangadón – szabályos körülmények között – a kaput sem találták el a Juve játékosai.

Internazionale: Az ukrán Sahtar Donyeck elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen (0-0) combizomsérülést szenvedett Romelu Lukaku sajtóhírek szerint a hétvégi, Parma elleni bajnoki mérkőzésen szinte biztosan nem lép pályára, de kérdéses az is, hogy a jövő keddi, Real Madrid elleni BL-találkozón számíthat-e rá Antonio Conte (Corriere dello Sport)

Napoli: Cristiano Giuntoli klubigazgató elmondása szerint hamarosan pont kerülhet Gennaro Gattuso új szerződésére. A tréner jelenlegi kontraktusa a szezon végéig érvényes. “Nem lesz semmiféle gond, reményeim szerint hamarosan felszáll a fehér füst” – fogalmazott (Sky Sport Italia)

Napoli / Argentína: Pénteken ünnepli hatvanadik születésnapját a labdarúgás történetének egyik legnagyobb alakja, az „évszázad góljának” szerzője, az argentin Diego Armando Maradona.

Buenos Aires egyik szegénynegyedében nőtt fel. Tízévesen került az Argentinos Juniors kölyökcsapatába, ahol kis termete miatt először fiatalabbnak nézték, ám amikor bemutatta, mit tud a labdával, azonnal szerződtették. Alig múlt tizenkettő, amikor labdazsonglőrként lépett fel a meccsek szünetében, a felnőtt csapatban 1976. október 20-án mutatkozott be. Tizenhat évesen ő lett az argentin futball történetének legfiatalabb profi játékosa, majd 19 évesen legfiatalabb gólkirálya. Az anyagi nehézségekkel küzdő klub 1981-ben eladta a Boca Juniorsnak, amely a következő évben meg is nyerte a bajnokságot.

A balul sikerült 1982-es világbajnokság után – az argentinok már a csoportkörben kiestek, Maradonát a brazilok ellen kiállították – az FC Barcelonába igazolt, akkor világrekordot jelentő összegért. A katalán fővárosban nem érezte jól magát, sokszor szenvedett sérülést, állandósultak vitái a klubvezetéssel, így nem igazán marasztalták, amikor újabb átigazolási rekordot felállítva 1984-ben Nápolyba költözött.

A dél-olasz városban megtalálta helyét: a Napoli Maradonával a szurkolók régi vágyát beteljesítve 1987-ben és 1990-ben megnyerte a bajnokságot, 1987-ben elhódította az olasz kupát, 1989-ben az UEFA Kupát is. Hét olaszországi szezonja alatt 258 mérkőzésen 115 gólt szerzett, egyszer pedig a gólkirályi címet is elnyerte. Nimbuszán az sem csorbított, hogy lazán vette az edzéseket, kiderült kokain-függősége, hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról.

Akkoriban vitathatatlanul a világ legjobbja volt, 165 centis magasságához 76 kiló tiszta izom társult. A gyors, kiszámíthatatlanul és félelmetesen cselező csatárt kevés védő tudta szabályosan megállítani, ha pedig ez nem sikerült, lövésre lendült félelmetes bal lába.

1986-ban a mexikói világbajnokságon csapatkapitányként szinte egymaga vezette győzelemre az argentinokat, legkiemelkedőbb teljesítményét az angolok elleni negyeddöntőben nyújtotta. Az 51. percben kézzel juttatta a hálóba a labdát, amit a rossz szögben álló partjelző meg is ítélt – ha akkor már létezik a videóbíró, Maradona sárga lapot kap és a találatot érvénytelenítik. Ő maga, amikor a mérkőzés után a gólról faggatták, ennyit mondott: „Egy kicsit Maradona feje, egy kicsit Isten keze szerezte”. Négy perccel később saját térfelén egy mozdulattal három angolt csapott be, majd a partvonal mellett megindulva labdával is gyorsabb volt, mint az őt üldöző védők, és a fél angol válogatottat kicselezve talált a hálóba. 2002-ben ezt választották a futball-történelem legszebb góljának.

1990-ben már halványabb formában játszott, de az argentinok így is eljutottak a döntőig, ott azonban a németek visszavágtak a négy évvel korábbi vereségért.

Maradonát 1991-ben doppingvétség miatt eltiltották, Nápolyból is mennie kellett. Rövid sevillai kitérő után hazatért Argentínába, de már csak szórványosan lépett pályára. Még ott volt az argentin válogatottal az 1994-es világbajnokságon, de két mérkőzés után ismét megbukott a doppingteszten. E dicstelen mozzanattal gyakorlatilag le is zárult pályafutása, utoljára 1997. október 25-én lépett pályára a Boca Juniors mezében. Az argentin válogatottban 91 mérkőzésen 34 gólt szerzett, 491 klubmérkőzésén 259 alkalommal talált a hálóba.

2000-ben a FIFA internetes voksolásán őt választották a múlt század legjobb futballistájának, ám a sportszervezet a szabályokat az utolsó pillanatban megváltoztatva holtversenyt hirdetett közte és Pelé között. Ugyanebben az évben kórházba került, ahol kiderült, hogy súlyos tüneteit kábítószer-túladagolás okozta. Több elvonókúrán esett át Kubában, ahol Fidel Castróval is összebarátkozott, az utóbbi években többször szorult kórházi kezelésre, túlsúlya miatt gyomorszűkítő műtétet is végeztek rajta.

A botrányairól és szókimondásáról is elhíresült Maradona edzőként két klubnál is megbukott, 2008-ban mégis az argentin válogatott vezetőedzője lett. A csapat a 2010-es világbajnokságon a negyeddöntőben 4-0-ra kapott ki a németektől, így szerződését nem újították meg. Ezután az Egyesült Arab Emírségekben, Argentínában és Mexikóban dolgozott, 2019 óta az argentin élvonalban szereplő Gimnasia y Esgrima La Plata vezetőedzője.

Magánélete is mozgalmasan alakult, 2004-ben véget ért házasságából két, házasságon kívüli kapcsolataiból további három gyermeke született, ma már nagyapa is. Hazájában és Nápolyban is legendaként tisztelik, dalok, könyvek születtek róla, Emir Kusturica 2008-ban, az Oscar-díjas Kapadia Asif tavaly készített dokumentumfilmet róla. (MTI)

Fiorentina: Maurizio Sarri hosszas egyeztetések után, közös megegyezéssel felbonthatja végre – egyébként 2023-ig érvényes – szerződését a Juventusszal, így elfogadhatja majd a firenzeiek ajánlatát. A szakember kompenzációként megkaphatja a teljes 2020/2021-es idényre szóló, nagyjából 6 millió eurós fizetését (Tuttosport)

NÉMETORSZÁG

Bundesliga: A Schalke az újonccal sem bírt, 22 meccs óta nyeretlen a bajnokságban – videó

Bayern München: Hansi Flick vezetőedző nagyon reméli, hogy a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is címvédő Bayern München labdarúgócsapatánál marad az osztrák válogatott David Alaba. A 28 éves védő jövőjét illetően még mindig nagy a bizonytalanság, a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalások ugyanis az elmúlt hónapokban nem vezettek sikerre.

Alaba 2008 óta futballozik Münchenben, jelenlegi megállapodása 2021-ben jár le. Ha a Bayern nem tud megegyezni vele, akkor a téli átigazolási időszakban még kaphat érte pénzt, jövő nyáron viszont már szabadon igazolhatóvá válik. “Teljes mértékben tisztában van vele, hogy mi a helyzet Münchenben, a csapatban nagyon jó a hangulat, eredményesen és sikeresen játszunk, mindezt át fogja gondolni, mielőtt döntést hoz” – nyilatkozta Flick pénteken. Hozzátette, nagyon reméli, hogy Alaba marad, de bármi is lesz a döntése, azt a klub tiszteletben fogja tartani.

Alaba kétszer nyert BL-t, kilencszer német bajnokságot, hatszor pedig Német Kupát a Bayernnel, amelynek az előző szezonban is alapembere volt, és nagy szerepe volt abban, hogy a müncheniek a BL és a Bundesliga, valamint a kupa mellett a hazai, illetve az Európai Szuperkupát is elhódították. (MTI)

FRANCIAORSZÁG

PSG: Kylian Mbappé állítólag már közölte a klubbal, hogy jövő nyáron távozna, ami a Real Madrid számára lehet leginkább pozitív hír. A világbajnok támadó úgy érezte korrektnek, hogy midőben tájékoztassa a párizsiakat szándékáról, 2021 nyarán pedig a klub is jelentős bevételhez juthatna az eladásából (OK Diario)