ANGLIA

Manchester United: A Manchester United edzői stábjának tagja lett a labdarúgócsapat korábbi középpályása, Darren Fletcher, aki rövid ideig a klub U16-os együttesét irányította. Fletcher húsz évig volt az MU játékosa, az egyesület akadémiáján nevelkedett, majd 2003 és 2015 között több mint 340 mérkőzést játszott a gárda színeiben. “Darrenben ott van a United DNS-e, pontosan tudja, milyen a Manchester United játékosának lenni. Edzői karrierja elején jár, de a tapasztalata a pályán és azon kívül, valamint a győztes mentalitása, elkötelezettsége és a munkamorálja nagyon jól fog jönni” – mondta róla Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző. Fletcher 2019-ben vonult vissza, miután az MU-tól való távozása után két-két évet a West Bromwich Albionnál és a Stoke Citynél töltött. Solskjaer munkáját egy másik korábbi United-középpályás, Michael Carrick is segíti. (MTI)

Az Uruguayi Labdarúgó Szövetség (AUF) kritizálta az angol szövetség (FA) döntését, amellyel rasszistának minősített kifejezés használata miatt három mérkőzésről tiltotta el Edinson Cavanit. Az AUF szerint a csütörtökön ismertetett ítélet “kirívó igazságtalanság, amely megsérti egy kifogástalan férfi morálját”. Az uruguayi szövetség felszólította a szigetországi szervezetet, hogy vizsgálja felül a szankciót. A Manchester United uruguayi válogatott csatára ellen azt követően indult eljárás “helytelen magatartás” miatt, hogy a 33 esztendős futballista november végén a United Southampton elleni 3-2-es sikerét – és a találkozón szerzett két gólját – követően az Instagramra feltöltött posztjának szövegében a “negrito” szót is leírta. Cavani azt állította, ez csupán “szeretetteljes üdvözlése” volt egy barátjának, az FA szerint viszont a játékos ezzel megszegte a szövetség vonatkozó előírásait. Az FA ítélete szerint a szóhasználat “sértő, helytelen és rontotta a sportág jóhírét”, így Cavanit az eltiltás mellett 100 ezer font (40,6 millió forint) pénzbüntetéssel is szankcionálták.

A Manchester United már az eljárás megkezdésekor hangsúlyozta, a törölt bejegyzésben – amely miatt Cavani bocsánatot is kért – nem volt rosszindulat. Közleményében a klub leszögezte, bíznak abban, hogy a vizsgálóbizottság nyilvánvalóvá teszi: Cavani nem rasszista, és a bejegyzésében nem volt rasszista szándék. A klub a döntést követően kiemelte, noha Cavani nem volt tisztában a szóhasználat félreérthetőségével, a rasszizmus elleni küzdelem és az FA iránt érzett tisztelet miatt nem fellebbez az ítélet ellen. Az uruguayi válogatott több tagja is kiállt Cavani mellett a döntés kihirdetése után. Cavani honfitársát, az akkor az FC Liverpoolban futballozó Luis Suárezt 2011 decemberében nyolc mérkőzésről tiltották el, miután mérkőzés közben ugyanezzel a kifejezéssel megsértette Patrice Evrát, a Manchester United francia légiósát. Suárez akkor kitartott amellett, hogy az általa használt szó nem számít sértőnek Uruguayban. (MTI)

Manchester City: Kevin de Bruyne egyelőre visszautasította a klub új szerződéshosszabbításáról szóló ajánlatát. A belga válogatott középpályás jelenlegi megállapodása 2023 nyaráig szól, ezt hosszabbítaná meg a klub további öt évvel. (The Times)

Tottenham: A klub vezetősége felfüggesztette a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásokat a csapat két gólzsákjával, Harry Kane-nel és Heung-min Sonnal. Ettől függetlenül a klub hosszútávon számít mindkét alapemberre, ám mivel a jelenlegi megállapodásuk is még hosszabb ideig érvényes, így a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt nem tekinthető sürgős ügynek az újbóli hosszabbítás. (Goal)

Leicester: Kapóssá vált a piacon a 24 éves angol szélső, Demarai Gray, aki mellőzötté vált a Rókáknál a mostani idényben. Az angol válogatott bő keretébe korábban meghívót kapó játékost a Southampton, a Monaco és a Marseille is szívesen látná. (The Sun)

Chelsea: Egyre inkább veszélyben van Frank Lampard állása, akinek csapata, a Chelsea a legutóbbi hat mérkőzéséből négyet elveszített a labdarúgó Premier League-ben. A londoni együttes vasárnap otthon kapott ki 3-1-re a Manchester Citytől, és 17 forduló után csak a nyolcadik helyen áll. A 42 éves Lampard az első idényében úgy végzett a negyedikként alakulatával az angol élvonalban, hogy a klubra kirótt büntetés miatt nem igazolhatott játékosokat. Az újabb szezonra viszont komoly erősítések érkeztek, a Chelsea megszerezte Kai Havertzet, Timo Wernert, Ben Chilwellt és Hakim Zijest, ennek ellenére egyelőre hullámzó a csapat teljesítménye. Pár hete még a bajnokesélyesek között emlegették, a helyzet azonban gyorsan megváltozott. Lampard játékosként számos edzőt látott jönni és menni a Chelsea-nél, így tisztában van vele, hogy a klub gólrekordereként sem érinthetetlen. Ezzel együtt egyelőre nem tart az esetleges menesztésétől.

“Nem aggódom” – szögezte le a rá nehezedő nyomásra utalva a vezetőedző. “Számítottam rá, hogy lesznek nehezebb időszakaink ebben az évben. Ezt mondtam már akkor is, amikor legyőztük a Leedset és mindenki a bajnokesélyesek közé sorolt bennünket. Én tisztában vagyok vele, hogy ez nem jön ilyen könnyen. Tudom, hogy hol tartunk most” – fogalmazott Lampard, akinek az edzői kinevezése a 14. volt azóta, hogy Roman Abramovics a tulajdonos. Szakértők szerint nem valószínű, hogy a Chelsea vezetősége pánikba esik és ajtót mutat Lampardnak, de az biztos, hogy a csapatnak mihamarabb újra magasabb hőfokon kellene égnie. “Egy hónapja még arról kérdeztek, új szerződést írok-e alá, most pedig már másról beszélnek az emberek, mert egy rövid, sűrű időszakban elvesztettünk négy mérkőzést” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a nyomás folyamatosan nagy ebben a munkakörben, melyben akadnak nehéz pillanatok. – “Nem úgy vágtam bele, hogy ezzel ne lettem volna tisztában. Nekem az a dolgom, hogy folytassam a munkám” – hangoztatta. Egyúttal rámutatott arra, hogy Havertz és Werner egyelőre még mindig az alkalmazkodás időszakában van, több idő kell nekik ahhoz, hogy felvegyék a Premier League ritmusát. Ugyanakkor megértőnek mutatkozott a kritikákkal kapcsolatban. “Értem én ezt, mivel hosszú ideig itt játszottam. Tudom, hogy ha rövid időn belül elveszítesz pár mérkőzést, mindenki feléd fordul és kérdéseket tesz fel” – mondta. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A jelenlegi állás szerint továbbra sem sikerült megállapodni Sergio Ramosszal a szerződéshosszabbításról, így ha minden így marad, akkor a spanyol válogatott hátvéd nyáron szabadon igazolhatóvá válik. A hírek szerint a csapatkapitány esetleges pótlására a Villarreal spanyol védőjét, Pau Torrest szemelte ki a madridi klub. (Tiempo de Juego)

Barcelona: Sajtóhírek szerint eldőlt, hogy a klub saját nevelésű középpályása, Carles Alena a szezon végéig a Getafe kölcsönjátékosa lesz.

Athletic Bilbao: Marcelino Garcia Toralt nevezték ki az Athletic Bilbao labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjára, miután a klub irányítói vasárnap este – az Elche elleni, délutáni 1-0-s hazai siker ellenére – menesztették Gaizka Garitanót. A Villarreal és a Valencia korábbi trénere 2022-ig kötelezte el magát. “Marcelino 416 meccsével óriási tapasztalattal rendelkezik: 320-szor a La Ligában, 54-szer a spanyol kupában, 42-szer pedig az európai porondon irányította csapatait. Legutóbb a Valenciánál dolgozott, amellyel 2019-ben megnyerte a Király Kupát” – írta közleményében az Athletic. A baszk együttes a legutóbbi hét meccséből mindössze egyet nyert meg, és jelenleg a kilencedik a tabellán. Garitano 2017 júliusa óta dolgozott a klubnál, ahol előbb az utánpótlásban tevékenykedett, majd 2018. december 5-től az első csapatért felelt. Irányításával a gárda 89 mérkőzést vívott, és az előző idényben – a Real Sociedad mellett – bejutott a spanyol Király Kupa döntőjébe, amelyet tavaly májusban a járvány miatt nem tudtak megrendezni, és idén április 4-én kerül majd rá sor. (MTI)

OLASZORSZÁG

Juventus: Török sajtóhírek szerint könnyen elképzelhető, hogy januárban távozik a klubtól a török válogatott védő, Merih Demiral, aki elégedetlen a játékperceivel. A 22 éves játékos a most futó Serie A-idényben csupán hat alkalommal lépett pályára, igaz sérülés is hátráltatta az utóbbi időben. A Juventus azonban állítólag csak akkor engedné el Demiralt, ha kifizetik az 50 millió eurós vételárát. (Fanatik)

Elsőként érte el a negyedmilliárdos követői számot az Instagramon Cristiano Ronaldo, a Juventus ötszörös aranylabdás futballistája. A 35 éves portugál klasszis ezzel toronymagasan vezeti a “népszerűségi versenyt”, hiszen a második helyen álló Ariana Grande énekesnő mindennapjait “csak” 213,6 millióan követik. A harmadik helyen az egyik legfelkapottabb hollywoodi akciósztár, a pankrátor Dwayne Johnson áll 209,1 millióval. A világ egyik legjobban kereső sportolójának nagyon jól jövedelmez, hogy a közösségi médiában is megmutatja magát, ugyanis a Forbes kimutatása szerint a bejegyzései után 2020-ban 47,8 millió dollárt kapott. (MTI)

Az Udinese elleni vasárnapi duplájával már 758 gólnál jár pályafutása során Cristiano Ronaldo, a Juventus ötszörös aranylabdás futballistája. A The Sun beszámolója szerint a 35 éves portugál klasszis ezzel megelőzte Pelét, a brazilok legendáját, a futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnokát, aki klubcsapataiban, illetve a válogatottban a hivatalos adatok alapján 757-szer volt eredményes. A brit napilap szerint Ronaldo mindössze egyetlen találattal van lemaradva az örökrangsort vezető cseh Josef Bicantól – igaz vele kapcsolatban olyan számítások is olvashatóak az interneten, hogy 805 gólja van, a brazil Romáriónak pedig 772. A Rec.Sport.Soccer Statistics Foundation (RSSSF) számításai szerint Ronaldo 776, Pelé 767 gólos. Ronaldónak – aki még novemberben egy válogatott mérkőzésen előzte meg a negyedik helyen Puskás Ferencet – legközelebb szerdán este, az éllovas, s az európai topligákban egyedüliként veretlen AC Milan otthonában lesz lehetősége arra, hogy beállítsa, vagy akár meg is döntse a rekordot. (MTI)

Inter: A milánói klubnak van a legnagyobb esélye jelenleg arra, hogy szerződtesse a Liverpol mellőzött támadóját, Divock Origit. A 25 éves csatár a most futó idényben csupán 7 percet kapott a PL-ben, piaci értékét 16 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Calciomercato)

Fiorentina: Kölcsönvehetik az Arsenaltól az uruguayi válogatott középpályást, Lucas Torreirát, aki ugyan jelenleg még az Atlético Madridnál szerepel kölcsönben, ám a kevés játéklehetőség miatt minden bizonnyal felbontják a szerződését és visszatér a londoniakhoz, akik újra kölcsönadhatják. (La Nazione)

Atalanta: Hivatalosan is bejelentették a dán válogatott jobbhátvéd, Joakim Maehle szerződtetését. A 23 éves játékos a belga Genktől érkezett, sajtóinformációk szerint 11 millió euró ellenében.

NÉMETORSZÁG

Mainz: A dán Bo Svensson lesz a német labdarúgó-bajnokságban utolsó előtti helyen álló FSV Mainz 05 – Szalai Ádám csapata – vezetőedzője. Az együttes eddigi trénerét, Jan-Moritz Lichtét egy hete menesztették. A klub hétfőn annyit közölt, hogy a 41 éves Svenssont – aki 2007 és 2014 között a csapat játékosa, majd ezt követően másodedzője, illetve utánpótlástrénere volt – kedden mutatják be hivatalosan. A Mainz keretének tagja a magyar válogatott Szalai Ádám is, aki vasárnap – először az idény során – néhány perc erejéig pályára lépett a Bayern München elleni bajnokin. (MTI)

Bundesliga: Lothar Matthäus szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél az év játékosának megválasztott Robert Lewandowski a mostani Bundesliga-idényben megdöntheti Gerd Müller közel 50 éve élő, 40 gólos rekordját. “Gerd Müller csúcsa veszélyben a mostani idényben. Meggyőződésem, hogy Lewandowski megjavítja” – mondta az 59 éves német válogatottsági rekorder, a Sky szakértője azt követően, hogy a Bayern München lengyel támadója vasárnap este szezonbeli 18. és 19. találatával segítette 5-2-es győzelemhez csapatát a vendég Mainz ellen. A 32 éves csatár 14 forduló alatt érte el ezt a gólszámot, ez egyéni csúcsa. A most 75 éves Müller az 1971/72-es idényben állította fel a 40 gólos rekordot. Lewandowski májusig még 20 bajnokin gyarapíthatja találatai számát. (MTI)

Bayer Leverkusen: Hetekre kidőlt a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának német válogatott szélsője, Karim Bellarabi. A klub hétfői közleménye szerint a 30 éves játékos szombaton az Eintracht Frankfurttól elszenvedett 2-1-es vereség alkalmával eltörte a kezét, ezért kedden meg kell operálni. A 11-szeres válogatott futballista várhatóan három-négy hétig nem léphet pályára a Bundesliga harmadik helyén álló együttesben, amely februárban a svájci Young Boys gárdájával találkozik az Európa-ligában a legjobb 32 között. (MTI)

Dortmund: Lehangolónak nevezte a Borussia Dortmund vezérigazgatója, hogy a koronavírus-járvány miatt a labdarúgó Bundesligában továbbra is zárt kapuk mögött kell lejátszani a mérkőzéseket. Az okokat megérti ugyan, de – mint mondta – az üres lelátók előtt zajló összecsapásokat lélektelennek tartja. “A légkör minden hónapban egyre inkább lehangol. Ülsz ebben a steril környezetben, távolságtartással és maszkban. Szörnyű!” – fogalmazott Hans-Joachim Watzke a Kicker magazinnak. Az idény elején, a pandémiás helyzet némi javulásakor korlátozott számban beengedtek nézőket a stadionokba, így a dortmundiba is, de novembertől megint visszaállt a korábbi helyzet. “Könnyeztem az örömtől, amikor nagyjából tízezer néző előtt játszottunk a Gladbachhal és a Freiburggal – és így voltak ezzel sokan mások is” – mondta Watzke, aki szerint a válság miatti gazdasági visszaesés később jelenik majd meg a számokban, de legalább a televíziós bevételek beérkeznek, és a közvetítések jóvoltából a nézők szórakozhatnak. “A nézettségi adatok egyre inkább azt jelzik, hogy a labdarúgás egy kis szórakozást és örömet nyújt az embereknek ezekben a nehéz időkben” – tette hozzá. A Dortmund 14 forduló után a negyedik helyen áll a Bundesligában. (MTI)

VILÁGFOCI

Klub-vb: A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) játékvezetői bizottsága hétfőn nyilvánosságra hozta a februári klubvilágbajnokságon közreműködő bírók listáját, amelyen először női hármas is található. Közülük a brazil Edina Alves Batista játékvezető, míg honfitársa, Neuza Back és az argentin Mariana de Almeida asszisztens. A listán hét játékvezető, 12 asszisztens és hét videobíró szerepel. Batistán kívül játékvezetőként van feltüntetve a guatemalai Mario Escobar, az uruguayi Leodán González, a holland Danny Makkelie, a szenegáli Maguette Ndiaye, a tahiti Abdelkader Zitouni, valamint Mohamed Abdalláh Hasszán Mohamed az Egyesült Arab Emírségekből. A FIFA 2017-ben az indiai U17-es, míg 2019-ben a brazíliai U19-es világbajnokságon már foglalkoztatott női játékvezetőket férfi tornán, előbbin a svájci Esther Staublit, utóbbin az uruguayi Claudia Umpierrezt. A klubvilágbajnokságot a hagyományos decemberi időpont helyett ezúttal február 1. és 11. között rendezik Dohában. A katari tornán Európát a Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München képviseli. A német együttes mellett az egyiptomi al-Ahli, a dél-koreai Ulsan Hyundai, a mexikói UANL, az új-zélandi Auckland City, valamint a házigazdák részéről az al-Duhail játéka biztos. Így már csak egy hely kiadó, oda a Libertadores Kupa győztese pályázik. A dél-amerikai kupasorozat döntőjét január 30-án rendezik, az elődöntőkben két argentin-brazil párharc lesz: Boca Juniors-Santos és River Plate-Palmeiras. A klub-vb sorsolását január 19-én tartják Zürichben. (MTI)