ANGLIA

Premier League: Hat újabb koronavírus-fertőzött van a ligában – minden hír a járványról itt!

Manchester City: A Liverpool is szemet vetett a német világklasszisra, Leroy Sanéra, aki azonban továbbra is a Bayern Münchent favorizálja következő állomáshelyeként, és nem akar Angliában maradni (Bild)

Chelsea: A klub érvényesítette opcióját és újabb egy éves szerződést kötött 2021-ig 38 éves argentin cserekapusával, Willy Caballeróval. Ugyanez lehet a döntés a francia Olivier Giroud esetében is (Goal / Express)

Tottenham: Mint ismert, a nyáron lejár a szerződése Jan Vertonghennek, aki szabadon igazolható lesz. A belga játékos iránt nagy a kereslet, a hírek szerint a Real Betis, a Valencia, az Inter és a Roma is szívesen látná soraiban. (Daily Star)

Newcastle United / Manchester City: A két PL-klub harcol Vadócz Krisztián csapattársáért, a Penarolban játszó Facundo Pellistriért. A 18 éves szélső a középpálya mindkét oldalán bevethető. (AS)

Arsenal: A londoni együttes is beszáll a Brest középpályásáért folytatott versenyfutásba. A 21 éves Ibrahima Diallót eddig már szóba hozták a Leicesterrel, az Evertonnal és a Nice-szel is, de az eddigi legesélyesebb befutónak a Sevilla számított, amely már tett is egy 20 millió fontos ajánlatot a játékosért. A Brest középpályását egyes szakértők már az új N’Golo Kantéként emlegetik. (Daily Star)

Watford: Troy Deeney, az angol Premier League-ben szereplő Watford labdarúgója kijelentette, hogy a könnyítések ellenére sem kezdi meg csapattársaival az edzésmunkát. A BBC honlapján olvasható cikkben az szerepel: a gárda 31 éves csapatkapitánya a Talk the Talk internetes műsorban azt nyilatkozta, hogy egyrészt amúgy is légzési nehézségekkel küzdő gyermekét nem akarja “még nagyobb veszélybe” sodorni, másrészt színes bőrűként figyelmeztető számára a statisztikák kockázati mutatója. “Elég, ha csak egy ember fertőzött a csapatból, én pedig nem akarom hazavinni a vírust. A kisfiam csak öt hónapos, légzési nehézségei voltak, ezért sem akarok úgy hazajönni, hogy még nagyobb veszélynek tegyem ki őt” – nyilatkozta. Deeney ezt követően utalt a Nemzeti Statisztikai Hivatal adataira, miszerint a színes bőrű, valamint az ázsiai és a vegyes etnikumban élő embereknél négyszer nagyobb valószínűséggel fordul elő a koronavírus, a színes bőrű férfiak és nők esetében pedig csaknem kétszer olyan valószínű, hogy halálos veszély fenyegeti a fertőzötteket, mint az Angliában és Walesben élő fehér bőrűeket. A játékos múlt szerdán egyeztetett a többi PL-csapat kapitányával, illetve orvosi szakértőkkel, ahol elmondása szerint nagyon egyszerű kérdéseket tett fel, de a reakciók nem nyugtatták meg és oszlatták el a kételyeit. Például abban a tekintetben, hogy az érintett játékosoknál a nagyobb kockázati tényező nagyobb orvosi figyelmet is jelent-e majd a kluboknál. “És hogy van az, hogy július közepéig nem mehetek fodrászhoz, de a tizenhatoson belül akár együtt lehetek másik 19 emberrel, akikkel ütközhetek vagy felugorhatok velük fejelni. Erre a kérdésre senki nem tudott nekem válaszolni, és nem azért, mert nem akart, hanem mert nem tudott. Akkor én azt mondtam, hogyha nem ismerünk minden információt, akkor miért kockáztassak” – közölte. A PL klubjai hétfőn rendkívüli megbeszélésen egyhangúlag fogadták el azt, hogy keddtől (mától) kis csoportokra bontva (legfeljebb öt fő) megkezdődhetnek a maximum 75 percig tartó edzések. A tréningeken egyelőre kerülni kell azokat a gyakorlatokat, amelyek során a játékosok testi kontaktusba kerülhetnek egymással. A csapatoknál az újraindulásig heti két alkalommal mintegy 40 főt – játékost, edzőt, stábtagot – vetnek alá tesztnek. A bajnokságot – amely eredetileg május 17-én zárult volna – márciusban függesztették fel a járvány miatt, de a brit kormány a hónap elején megnyitotta a lehetőséget a profi sport újraindulásához. Zárt kapus mérkőzésekkel így a PL is folytatódhat, a tervek szerint júniusban, a csapatoknak még 9-10 mérkőzésük van hátra. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A Juventus visszautasította a katalánok legújabb, 66 millió fontos ajánlatát Matthijs de Ligtért. A Barca már tavaly nyáron is szívesen vitte volna a holland sztárt, ám végül a torinóiak lettek a befutók. (Daily Mail) Szinte teljesen felépült térdsérüléséből a Barca uruguayi csatára, Luis Suárez és akár már tíz napon belül százszázalékos állapotban lehet (Sport)

Real Madrid: Bár februári sérülésekor úgy nézett ki, véget ért a szezonja, a belga Eden Hazard a kényszerszünetnek köszönhetően bevethető lehet a nyári hajrában, és már csapatával edzett.

OLASZORSZÁG

Juventus: Mint ismert, nagy valószínűség szerint távozik nyáron Gonzalo Higuaín, akit legutóbb nevelőegyesületével, az argentin River Plate-tel hoztak szóba, ám a legfrissebb információk szerint a támadó túl drága a Rivernek. A korábbi Real Madrid-csatár így könnyen előfordulhat, hogy az amerikai MLS felé veszi az irányt. (Calciomercato)

Paulo Dybalának a Juventus vezetése új, 2025-ig szóló szerződést kínál, amelyet az argentin válogatott futballista alá is fog írni – értesült a Football Italia. Az olasz portál úgy tudja, hogy a felek már mindenben megegyeztek, így abban is, hogy az irányító középpályás szerepkörben és csatárposzton egyaránt otthonos játékos fizetését megemelik, bár konkrét összeget nem említ, hogy mennyivel. Dybala, akinek élő kontraktusa 2022 júniusának végéig szól, jelenlegi szerződése szerint évi 7 és fél millió eurót kap. A 26 éves, 29-szeres argentin válogatott labdarúgó 2015 óta játszik a torinóiaknál, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított 2019/20-as idényben 34 tétmeccsen lépett pályára a bajnoki címvédő gárdában, 13-szor volt eredményes és 12 gólpasszt adott. Egyike volt azoknak a futballistáknak, akiket megfertőzött a vírus, s több hétbe telt, míg – május elejére – teljesen kigyógyult a kórból. (MTI)

Tíz hét szünet után ismét jelentkezett csapatánál, a Juventusnál Cristiano Ronaldo. Az ötszörös aranylabdás futballista orvosi ellenőrzésre érkezett a klub edzőközpontjába. A portugál játékos előbb otthonában, Madeirán vészelte át a koronavírus-járványt, majd miután visszaérkezett Olaszországba, két hétre karanténba vonult Torinóban. Ronaldo legutóbb akkor találkozott csapattársaival, amikor a címvédő és éllovas Juventus március 8-án 2-0-ra megverte az Internazionalét a bajnokságban. A Serie A küzdelmeit másnap felfüggesztették a járvány miatt, az illetékesek a június 13-ai folytatásban reménykednek. Döntés azonban egyelőre nem született. (MTI)

JUVENTUS TRAINING CONTINUES AT THE JTC

How good does it feel to see these guys back training? 😍#ForzaJuve ⚪️⚫️

Közzétette: Juventus – 2020. május 19., kedd

Napoli: Hiába vitte volna a Chelsea és az Inter is, úgy tűnik, a belga Dries Mertens maard Nápolyban. Sajtóhírek szerint a 33 éves támadó új, hároméves szerződést köt a déliekkel (Guardian)

Serie A: Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter szerint a következő napok koronavírus fertőzési adataitól függ, hogy mikor indulhat újra a labdarúgó-bajnokság. “Mindannyian reméljük, hogy mielőbb újraindulhat a Serie A, de jelenleg még nincs bizonyosság. A fertőzési görbe lefele tart, de fokozatosan, óvatosan és felelősségteljesen kell haladnunk a rajt időpontjának kitűzése felé. Erre azért van szükség, mert nemcsak újraindítani akarjuk a bajnokságot, hanem be is akarjuk fejezni” – mondta a politikus.

A Serie A küzdelmeit március 9-én függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, és jelenleg abban bíznak, hogy június közepétől játszhatnak újra mérkőzéseket, de ehhez még hozzá kell járulnia az olasz kormánynak.

Jelenleg két főbb akadálya van az újraindulásnak. Egyrészt a klubok a június 13-i időpontot szavazták meg, miközben az olasz korlátozások június 14-ig tiltják a sporteseményeket. Másrészt a klubok kifogásolják azt a szabályozást, hogy ha egy csapatból bárkinek pozitív lesz a tesztje, akkor mindenkinek 14 napra karanténba kell vonulnia, nemcsak a betegnek. (MTI)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Az olasz és a spanyol egészségügyi rendszer megsegítésének céljából rendez jövőre jótékonysági futballtornát a német bajnoki címvédő Bayern München a Real Madriddal és az Internazionaléval közösen. Az “Európai Szolidaritás Kupa” elnevezésű esemény teljes nettó bevételét az orvosi infrastruktúra fejlesztésére fordítják Olaszországban és Spanyolországban. A Bayern München keddi közlése szerint a résztvevő klubok ezzel “példát akarnak mutatni az összefogásra”. “A koronavírus-világjárvány Európát is súlyosan érintette, és bár mi itt Németországban a sok szenvedés és probléma ellenére szerencsések vagyunk az egészségügyi rendszerünk ellenálló képessége miatt, mindannyian láttuk a szörnyű képeket Olaszországból és Spanyolországból, melyeket a leginkább sújtott a pandémia” – jelentette ki Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke. A jótékonysági tornán a három csapat körmérkőzéses rendszerben csap majd össze, de az esemény pontos dátuma a versenynaptártól, valamint attól függ, mikor lehetnek jelen újra nézők is a futballmeccseken. A tervek szerint a Real Madrid a spanyol fővárosban fogadja majd az Internazionalét, amely Milánóban látja vendégül a Bayernt, a müncheni sztárcsapat pedig az Allianz Arénában lép pályára a Real ellen. A találkozókat a televíziós társaságok is közvetítik majd, és a szervezők több millió eurós bevételre számítanak. A Bayern a müncheni mérkőzésre 5000 kórházi dolgozót hív majd meg. “Szeretnénk ezeknek a hősöknek így is kimutatni elismerésünket, tiszteletünket és köszönetünket” – mondta Rummenigge. (MTI)

RB Leipzig: Télen vette kölcsön a Gulácsi Pétert és a Willi Orbánt is foglalkoztató klub a Manchester City spanyol játékosát, Angelinót, a szerződésében pedig egy 30 millió eurós vételi opció is szerepel. A lipcseiek szívesen megtartanák véglegesen is a balhátvédet, ám újratárgyalnák az angolokkal az árát, mivel csak az opció felét, azaz 15 millió eurót fizetnének ki a nehéz gazdasági helyzet miatt. (Goal)

Bundesliga: A német játékvezetők szerint pozitív hatással van a labdarúgók viselkedésére a koronavírus-járvány. “A játékosok a kritikus ítéleteknél nem rohannak oda a bíróhoz, nem veszik körül többen, hogy számonkérjék.” – nyilatkozott Guido Winkmann, aki a vasárnapi Köln-Mainz (2-2) mérkőzést vezette. A nézők hiányában nem olyan hevesek az érzelmek – tette hozzá. A bíró jelezte, a futballistáknak attól nem kell tartaniuk, hogy büntetést kapnak, ha figyelmen kívül hagyják a távolságtartási és higiéniai ajánlásokat. “A játékvezetők csak megelőző intézkedéseket tudnak hozni, a labdarúgók egyéni felelőssége, hogy betartják-e ezeket a szabályokat” – fogalmazott Winkmann. A Bundesligában az elmúlt hétvégén folytatták a március 11-én félbeszakadt bajnokságot. A koronavírus-járvány miatt minden összecsapást zárt kapuk mögött játszanak. (MTI)

VILÁGFOCI

PSG: A világ labdarúgásában a legnagyobb befolyással bíró személyiség a Paris Saint-Germain elnöke, Nasszer al-Kelaifi – a France Football szerint. A francia szaklap kedden még csak kivonatosan ismertetett listája ötven nevet tartalmaz, s az arab üzletember mellett a Juventus ötszörös aranylabdás csatára, Cristiano Ronaldo és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino került be az első háromba. A France Football magyarázata szerint a PSG 46 éves tulajdonosa annak a munkának az elismeréseképpen végezhetett az élen, amellyel a párizsi klubot eljuttatta a sportág világelitjébe. Az újság az elnök érdemének tudja be, hogy amíg a Paris Saint-Germain 2011-ben csupán 44 ezer játékosmezt tudott értékesíteni, addig mára ez a mennyiség egymillió fölé emelkedett. A francia futballklub elismertségének további mutatójaként hozza fel, hogy követőinek száma félmillióról 87 millió fölé nőtt a világhálón. Al-Kelaifi, aki 2011-ben vásárolta meg a PSG-t, befolyásos alakja a nemzetközi médiának is a BeIN Media Group elnökeként, és egyik vezető képviselője annak a Katarnak, amely a következő világbajnokságot rendezi – írta a France Football. A később nyilvánosságra hozandó ötvenes listán, amelyen több játékosügynök is szerepel, a legnagyobb futballsztárok közül helyet kapott a hatszoros aranylabdás Barcelona-ász, Lionel Messi, továbbá Raheem Sterling, a Manchester City támadója, Mohamed Szalah, a Liverpool csatára, s a Paris Saint-Germain két csillaga, Neymar és Kylian Mbappé is. (MTI)

Ajax: A 3-szoros amerikai válogatott szélső védő, Sergino Dest ügynöke megerősítette, hogy a játékosát a Barcelona és a Bayern München is leigazolná a nyári átigazolási szezonban. (Goal)

Jótékonyság: Az olasz és a spanyol egészségügyi rendszer megsegítésének céljából rendez jövőre jótékonysági futballtornát a német bajnoki címvédő Bayern München a Real Madriddal és az Internazionaléval közösen. Az “Európai Szolidaritás Kupa” elnevezésű esemény teljes nettó bevételét az orvosi infrastruktúra fejlesztésére fordítják Olaszországban és Spanyolországban. A Bayern München keddi közlése szerint a résztvevő klubok ezzel “példát akarnak mutatni az összefogásra”.

“A koronavírus-világjárvány Európát is súlyosan érintette, és bár mi itt Németországban a sok szenvedés és probléma ellenére szerencsések vagyunk az egészségügyi rendszerünk ellenálló képessége miatt, mindannyian láttuk a szörnyű képeket Olaszországból és Spanyolországból, melyeket a leginkább sújtott a pandémia” – jelentette ki Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke.

A jótékonysági tornán a három csapat körmérkőzéses rendszerben csap majd össze, de az esemény pontos dátuma a versenynaptártól, valamint attól függ, mikor lehetnek jelen újra nézők is a futballmeccseken.

A tervek szerint a Real Madrid a spanyol fővárosban fogadja majd az Internazionalét, amely Milánóban látja vendégül a Bayernt, a müncheni sztárcsapat pedig az Allianz Arénában lép pályára a Real ellen. A találkozókat a televíziós társaságok is közvetítik majd, és a szervezők több millió eurós bevételre számítanak. A Bayern a müncheni mérkőzésre 5000 kórházi dolgozót hív majd meg. “Szeretnénk ezeknek a hősöknek így is kimutatni elismerésünket, tiszteletünket és köszönetünket” – mondta Rummenigge. (MTI)