ANGLIA

Chelsea: A Chelsea bődületes európai rekordjába csak a Vidi tudott belerondítani

Chelsea: Maurizio Sarri menedzser elárulta, hogy a klub élni fog az opciós jogával és további egy évre kölcsönveszi Olivier Giroud-t a nyáron annak ellenére, hogy a francia támadó elégedetlen a játékperceivel. (Sky Sports)

Arsenal: Unai Emery vezetőedző szerint nem biztos, hogy a sérült Aaron Ramsey pályára lép még az Arsenal labdarúgócsapatában. A 28 éves középpályás csütörtökön, a Napoli vendégeként, az Európa-liga negyeddöntőjének 1-0-ra megnyert visszavágóján szenvedett izomsérülést.

“Ezekben az esetekben általában néhány hét kihagyás vár a játékosokra, s nem tudom, láthatjuk-e még az idény vége előtt a pályán” – mondta Emery a 34. percben lecserélt Ramsey-ről, akinek a szerződése nyáron lejár az Ágyúsoknál.

A walesi válogatott játékos az olasz bajnoki címvédő Juventusban folytatja pályafutását, miután februárban négy évre írt alá a torinói klubbal. Az Arsenal kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel lépett túl a Napolin – Ramsey az első mérkőzésen betalált -, a négy között a Valencia vár rá a május 2-án kezdődő párharcban. A Bajnokok Ligája-indulásért küzdő londoni csapat a Premier League-ben a negyedik, vasárnap a Crystal Palace együttesét látja vendégül. (MTI)

Arsenal: A londoniak első számú jelöltje a nyáron távozó Aaron Ramsey pótlására a Hoffenheim középpályása, Kerem Demirbay. (Bild)

Wolves: Valószínűleg elengedi az Olympique Marseille Morgan Sansont, akit a Wolves szívesen látna a soraiban. Az angol klub 42 millió eurót ajánlott a középpályásért. (Le10 Sport)

Tottenham: Simeone és Ronaldo után Pochettino is „tökösen” ünnepelt – videó

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Eldőlt, hogy a Chelsea belga klasszisa, Eden Hazard lesz a Real Madrid harmadik nyári igazolása. A támadó vételára mintegy 100 millió euró lesz “csak”, mivel már csak egy év van hátra a jelenlegi szerződéséből – tavaly még 200 milliót kért volna érte a londoni gárda (Marca)

Real Madrid: Álvaro Odriozola, a Real Madrid labdarúgója számára kulcscsonttörés miatt véget ért a mostani idény. A Real Sociedad csapatától 40 millió euróért igazolt védő a pénteki edzésen sérült meg, amikor ütközött az ugyancsak tavaly nyáron érkezett Vinícius Juniorral. A 23 éves Odriozola 22 tétmérkőzést játszott a jelenlegi szezonban, amelyből még hat bajnoki meccs van hátra a Real számára. (MTI)

Barcelona: A Barca kapusa olvasta el Solskjaer pályára csempészett üzenetét – videó

Barcelona: Az Ajax a nyáron kölcsönvenné Carlos Alenát. A középpályás a most futó szezonban csupán 21 tétmeccsen lépett pályára, többnyire csereként. (Sport)

OLASZORSZÁG

Juventus: A csapat hétközi BL-búcsúja után Cristiano Ronaldo idő előtt távozhat az együttestől, akár már a nyáron, de legkésőbb jövőre eligazolhat a Juventustól. (Corriere della Sera / La Repubblica)

Juventus: Hárommillió eurós éves fizetéssel akarja magához láncolni Moise Keant a Juventus, a csatárra azonban a PSG is szemet vetett. (Le10 Sport)

Napoli: Carlo Ancelotti vezetőedző a Tottenham játékosával, Kieran Trippier-vel erősítené meg a jobbhátvéd posztot. (Gianluca Di Marzio)

Inter: A klub képviselői megkezdték a tárgyalásokat a Manchester Cityben játszó Danilo leigazolása miatt. Az olasz klub 22 millió eurót hajlandó fizetni a brazil szélsőért, ám a City 30 millió euróért hajlandó őt elengedni, ám ez nem olyan nagy különbség, ami az üzlet meghiúsulását veszélyeztetné. (Gianluca Di Marzio)

Inter: A Juventus inkább pénzt kér Paulo Dybaláért, sem mint Mauro Icardit cserébe. (Tuttosport)Az argentin támadó azonban szíve szerint maradna a torinóiaknál. (Gazzetta dello Sport)

NÉMETORSZÁG

Hannover / Bundesliga: Doll újra kifakadt és kiállt Dárdaiék mellett: “Tiszteletlen, visszás ez az egész!”

Borussia Dortmund: A csodagyereknek titulált Youssoufa Moukoko kizárta a lehetőségét annak, hogy a Bayern Münchenhez igazoljon, mondván továbbra is családias környezetben akar fejlődni. (Goal)

Bayern München: Kapusposzton is erősítene a nyáron a bajor klub, amely a Schalke labdarúgóját, Alexander Nubelt szemelte ki Manuel Neuer mögé. (Sport1.de)

Düsseldorf: Az Arsenal és az Everton is lecsapna a belga támadóra, Benito Ramanra, aki 9 gólt lőtt 25 fellépésén a most futó szezonban. (Bild)

VILÁGFOCI

Ajax: Az Ajax labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája elődöntőbe jutása miatt egy teljes fordulót elhalasztottak a holland élvonalban. A helyi szövetség (KNVB) csütörtök esti közlése szerint a szabályok értelmében egy együttes sem léphet pályára 48 órán belül kétszer, márpedig amennyiben az amszterdami csapatnak játszania kellett volna a jövő vasárnapi 33. fordulóban a De Graafschap otthonában, úgy ez lett volna a helyzet: a Tottenham elleni BL-elődöntő első összecsapását április 30-án rendezik Londonban.

“Több lehetőséget is megvitattunk, és mielőtt döntést hoztunk, egyeztettünk minden klub képviselőjével” – mondta Eric Gudde, a KNVB technikai igazgatója, aki szerint az egész holland labdarúgásnak nagy büszkeség az amszterdamiak BL-menetelése.

A mostani határozat azt jelenti, hogy a triplázásra hajtó Ajaxnak egy hete lesz felkészülni az angolok elleni párharc első összecsapására. Az Eredivisie utolsó két fordulójában minden mérkőzést egy időben rendeznek, ezért kellett a teljes kört elhalasztani. Az utolsó bajnoki forduló így május 15-én lesz. A holland bajnokságban 30 forduló után az Ajax és az PSV Eindhoven is 74-74 ponttal áll, az amszterdamiak a jobb gólkülönbséggel (+78) előzik meg eindhoveni riválisukat (+66). Az Ajax még a Holland Kupában is érdekelt, ebben a sorozatban május 5-én a Willem II együttesével vívja a döntőt. (MTI)

Benfica: A Cristiano Ronaldót is képviselő sztárügynök, Jorge Mendes blokkolja a tárgyalásokat és nem akarja, hogy Joao Félix meghosszabbítsa a szerződését a klubbal. A portugál az új megállapodásban a 120 millió eurós kivásárlási árat 200 millió euróra akarja növelni, Jorge Mendes azonban minél hamarabb valamelyik európai topligában akarja tudni a 19 éves támadót. Mint ismert, Félix iránt a Juventus érdeklődik a legélénkebben. (Record)

Karrier: A korábbi Barcelona- és Manchester City-középpályása, Yaya Touré tavaly december óta szabadon igazolható, miután eljött a görög élvonalbeli Olympiakosztól. A 35 éves középpályás továbbra is töretlenül és elhivatottan keresi új csapatát.

Senki nem fog megakadályozni abban, hogy továbbra is focizzak, további 2-3 évig még tudok játszani – mondta az elefántcsontparti. (FootMercato)