ANGLIA

Manchester City: Egy helyi lap – a Manchester Evening News – szerint az angol A-válogatottba is behívott Jadon Sanchót visszavásárolhatja a City, mert előnyben van a többi kérővel szemben. A 18 éves dortmundi tehetség egy éve érkezett a Borussiához a Citytől alig 5 millió euróért. A lap szerint korábbi klubjának elő- és visszavásárlási joga is van az előkészítésben remeklő szélsőre, aki viszont 100 millió euró alatt aligha megszerezhető.

Úgy tűnik, a Manchester Citynél rájöttek, nagy hibát követtek el az ifjú angol eladásával. Szigetországi sajtóhírek szerint a szerződésében van egy záradék, melynek értelmében Guardiaoláék visszavásárolhatják Sanchót, illetve a többi kérő (Juventus, Manchester United, Arsenal, Chelsea, Liverpool és Tottenham) előtt elővásárlási joggal is rendelkeznek.

A BVB ötmillió eurót költött a játékosra, de a City 100 millió euró alatt aligha szerezheti vissza…

Manchester United: Brit sajtóhírek szerint José Mourinho csütörtökön fog leülni beszélni az MU alelnökével, Ed Woodward-dal, hogy megvitassák a jövőjét a klubnál.  A Telegraf úgy tudja, hogy José Mourinho a helyszínen fogja megtekinteni a kéthetes válogatott szünetben a Fiorentina szerb válogatott hátvédjét, Nikola Milenkovicsot.

Az ESPN információ szerint az MU vezetősége még kivár David de Gea szerződéshosszabbítását illetően.

Chelsea: A Chelsea korábbi vezetőedzője, Antonio Conte az MU, a Real Madrid és a Bayern München látókörébe került. (Telegraph) A Chelsea dán hátvédje, Andreas Christensen elégedetlen a helyzetével, hiszen az utóbbi időben nem sok játéklehetőséget kapott Maurizio Sarri vezetőedzőtől. (Times)

Aston Villa: A karrierjét játékosként befejező John Terry lehet az angol másodosztályban szereplő Aston Villa másodedzője. A brit lapok korábban arról cikkeztek, hogy az új vezetőedző José Mourinho korábbi “jobbkeze” Rui Faria lesz, de ezt maga a szakember cáfolta meg szerda délután.

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A spanyol El Pais lap szerint a Real Madrid korábbi edzője, Zinédine Zidane meggyőzte az elnököt, Florentino Pérezt, hogy adják el Gareth Bale-t, mivel a walesi szélső állandóan sérült, és a taktikát sem az utasításoknak megfelelő tartja be. Pérez belement az üzletbe, és megállapodtak a francia szakemberrel, hogy 100 millió euróért értékesíteni fogják Bale-t, amiből a keretet fogják megerősíteni – a hírek szerint a madridiak első embere Neymart, míg Zidane Salahot vagy Hazardot szerette volna megszerezni. Nem sokkal később jött a BL-döntő, amelyen Bale ollózós gólt szerzett, majd Pérez megváltoztatta az álláspontját és arra jutott, megtartja a walesi szélsőt és akkor a távozását fontolgató Ronaldót elengedi. Mindezt Zidane-nal is kész tényként közölte, aki nem volt hajlandó kompromisszumra, nem tudta elfogadni, hogy az elnök egyik napról a másikra a BL-döntő előtt kötött egyezségüket Bale-ről, így lemondott a vezetőedzői poztjáról.

Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke kijelentette, hogy Karim Benzema, a Real Madrid csatára nem térhet vissza a válogatottba. „A Valbuena-ügy még nem zárult le és azt hiszem, véget ért a válogatottbeli pályafutása, ráadásul egy ideje nincs is a legjobb formában” – nyilatkozta az elnök a játékosról az Ouest France című lap szerdai számában. A szexvideós zsarolásként elhíresült ügyben Mathieu Valbuena 2015 júniusában panaszt tett, mert egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy “elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki. A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedtek, majd Noël Le Graët decemberben bejelentette, hogy határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől. A sportvezető akkor úgy fogalmazott: “mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, Karim Benzema nem léphet pályára Franciaország képviseletében. Mindaddig, amíg az igazságszolgáltatás úgy nem ítél, hogy mindaz, amivel Benzemát vádolják, túlzott, a szövetség nem változtatja meg az álláspontját”. (MTI nyomán)

A Mundo Deportivo szerint a Real Madrid vezetősége szívesen látná Jürgen Kloppot a kispadon jövő nyártól.

Huesca: Menesztette Leonardo Neoren Franco vezetőedzőt az élvonalbeli újonc.

OLASZORSZÁG

Juventus: Cristiano Ronaldo családja a közösségi felületeken kezdett kampányba, amelynek célja, hogy minél több ember fejezze ki szimpátiáját a szexuális zaklatással vádolt klasszis iránt.

Az olasz Tuttomercatoweb újságírója, Tancredi Palmeri közben arról számolt be, hogy tudomása szerint Cristiano Ronaldo nem véletlenül hiányzott szeptemberben a válogatottból, ahogy októberben is ez a helyzet. A szerző szerint a Juventus klasszisa bojkottálja a Nemzetek Ligáját, ezzel az UEFA-t akarja büntetni, a portugál ugyanis úgy véli, az utóbbi időszakban az európai szövetség némi ráhatásra “szórakozik” vele.

A Guardian információi szerint a Juventus letett arról, hogy újraszerződtetnék Paul Pogbát.

AC Milan: Olasz sajtóértesülések szerint a Milan mindenben megállapodott a Flamengóval, és hamarosan szerződteti Lucas Paquetát. A 21 éves középpályás az idén 31 meccseken 9 alkalommal volt eredményes, de van még 4 gólpassza is. Több nagy klub is vitte volna, de Leonardo sportigazgató és Kaká, a klub korábbi játékosa meggyőzte őt, hogy az AC Milan az ideális csapat a számára.

Internazionale: A Tiki Taka a Goal.com alapján arról számolt be, hogy az Inter argentin válogatott támadója, Mauro Icardi napokon belül tárgyalóasztalhoz ül a vezetőséggel a szerződésének meghosszabbításáról, amelynek a záradéka egy 96 millió fontos kivásárlási árat tartalmaz.

Chievo: Gian Piero Ventura lett a Serie A-ban szereplő Chievo vezetőedzője. Korábban az olasz válogatottat is vezette, amely irányítása alatt nem jutott ki a világbajnokságra.

NÉMETORSZÁG

Bayern München: A Bild értesülései szerint a Bayern München vezetőedzője, Niko Kovac szívesen látta volna a csapatában Kevin Vogtot, valamint Ante Rebicet, de a vezetőség nemet mondott a kéréseire. Előbbi a Hoffenheim csapatkapitánya, míg utóbbi a Frankfurtban szórja a gólokat, legutóbb hármat vágott.

Dortmund: Paco Alcácer eddig alig 81 percet játszott, de hat gólt már így is összehozott új klubjában. A Barcelonától kölcsönbe érkezett támadó elmondta, azért váltott nyáron, mert belefáradt az epizódszerepbe.

Hertha: A csapat alapembere, Vladimír Darida hamarosan visszatérhet. A makacs térdsérülése miatt három hónapra kidőlő cseh középpályás elmondta, kb. 90%-os állapotban van már, így a válogatott szünet után akár vissza is térhet Dárdai Pál csapatába.

Dárdairól áradozott Lothar Matthäus

FRANCIAORSZÁG

PSG: Gigi Buffon az Instagramon beszélt arról, melyik volt a három legjobb stadion, ahol a legnehezebb dolga volt. „Egyértelműen a liverpooli Anfield a legjobb a Glasgow Rangers és a Fenerbahce otthona mellett. Ezeken a helyszíneken volt a legnehezebb az első 15-20 percben koncentrálnom” – mondta a legendás kapus.

Lőw: “Rengeteg kérdőjel volt bennem, újra be kellett illeszkednem”

Monaco: Távozhat a pocsék raj miatt Leonardo Jardim, a klub portugál vezetőedzője. Utódja Thierry Henry is lehet.

VILÁGFUTBALL

Central Coast Mariners: Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok síkfutó úgy fogalmazott, nagyon fontos, meghatározó mérkőzés előtt áll az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners labdarúgócsapatában. A 32 éves jamaicai sportoló továbbra is arra törekszik, hogy a következő idényre profi szerződést kapjon a klubtól. Augusztus 31-én már szerepelt egy barátságos mérkőzésen: a Central Coast Select nevű helyi amatőr csapat ellen húsz percet töltött a pályán. A következő, pénteki felkészülési találkozón, a Macarthur South West United ellen Mike Mulvey vezetőedző tervei szerint Bolt kezdő lesz, és támadóként számít rá. „Ez a mérkőzés meghatározza a klub terveit velem kapcsolatban, ezért nagyon fontos számomra. Fejlődtem, de senki nem tudja, milyen szinten van, ameddig nem játszik meccset. Kimegyek a pályára, és majd meglátom, mit kell még tennem, illetve folytassam-e, vagy sem.” – fogalmazott szerdán a világ egyik legeredményesebb atlétája. (MTI nyomán)