ANGLIA

Manchester United: Két angol válogatott játékosa, a 9 éve a klub kötelékében lévő Phil Jones és a saját nevelésű támadó, Jesse Lingard is a távozók névsorát “erősítheti” a nyáron. (Sky Sports)

Manchester City: Az argentin Independiente vezetőedzője, Lucas Pusineri elmondása szerint csapatánál félretették a 10-es mezt Sergio Agüerónak, akit szeretnének visszacsábítani nevelőklubjába 2006 után. Agüero szerződése 2022-ig él Manchesterben (Goal)

Chelsea / Tottenham: A két londoni klub is megpróbálja leigazolni az Ajax kapusát, Andre Onanát, akit korábban már a Barcelonával és a PSG-vel is szóba hoztak. A 24 éves játékos értékét 25 millió fontra becsüli a Transfermarkt.

Chelsea: Frank Lampard, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere a saját útját járná londoni együttesével, nem pedig mások, így az angol élvonalban meghatározó Liverpool és a Manchester City példáját követné. A 41 éves szakember – aki tavaly nyáron vette át a Chelsea irányítását – a The Football Show című műsorban elmondta: egy folyamat részeként a saját útjukat járják annak érdekében, hogy a londoni együttes ismét csúcsra jusson a Premier League-ben, és nem próbálnak meg másokat utánozni. Hozzátette: a Liverpool és a Manchester City egyértelműen csapata előtt jár, nem mérhetik hozzájuk magukat. “Bolond lennék azt sugallni, hogy képesek vagyunk rövid időn belül áthidalni a köztünk lévő szakadékot, mert ezekben a klubokban topjátékosok és remek edzők bevonásával már régóta szisztematikus és kemény munka zajlik” – nyilatkozta. “A saját magunk útját kell végigjárnunk, és nem megpróbálni másokat lemásolni. A szezonban a tapasztaltabb játékosok segítettek a fiataloknak, de tisztában vagyunk vele, hogy rövid a keretünk” – mondta Lampard. A nemzetközi szövetség (FIFA) a fiatal labdarúgókra vonatkozó szerződtetési szabályok megszegése miatt két átigazolási időszakból kizárta a Chelsea-t. A londoni klub azonban csak nyáron nem igazolhatott, mert sikeres fellebbezést követően a második, idén januárra vonatkozó tiltását törölték. Lampard az ősz egyik meglepetését szolgáltatta a PL-ben, hogy csapatával így is versenyképes tudott maradni. Az április végéig biztosan kényszerszünetet tartó angol élvonalban a Chelsea 29 mérkőzésen szerzett 48 pontjával a negyedik, Bajnokok Ligája-részvételt érő helyen áll. Lampard elmondta: “nagyon elégedett” a mostani helyezésükkel, és kifejezte örömét, hogy az átigazolási stop miatt korlátozottan induló átmeneti szezonjukból a fiatal tehetségeikre támaszkodva ilyen sokat ki tudtak hozni. (MTI)

Everton: A Torino támadója, Andrea Belotti a kiszemelt csatárposztra. A 27-szeres olasz válogatott csatár 2015 óta erősíti a torinóiakat, piaci értékét 32 millió euróra becsüli a Transfermarkt. (Tuttosport)

Newcastle United: Szaúdi befektetőcsoport kezébe kerülhet a klub, már meg is egyeztek a 340 millió fontos – azaz hozzávetőlegesen 140 milliárd forintos – vételárban a jelenlegi tulajdonossal, Mike Ashley-vel. Ennyiért egyébként a klubrészvények 80 százalékát szerezhetik meg a vevők (Telegraph)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A 6-szoros francia válogatott játékos, Tanguy Ndombele érkezhet a középpálya megerősítésére. A Tottenham labdarúgója 60 millió euró körüli összegért válthat klubot, miután megromlott a kapcsolata José Mourinhóval. (Mundo Deportivo)

Az FC Barcelona átszervezte vezetőségét az után, hogy pénteken hat igazgatósági tag lemondott posztjáról. A katalán klub kedden közleményben jelezte, hogy az igazgatótanács elfogadta Jordi Moix gazdasági alelnöki kinevezését, míg Pau Vilanova és Oriol Tomas ugyancsak alelnökként a szervezeti ügyekért, illetve a kereskedelmi területért lesz felelős. A vezetőség titkára Marta Plana, kincstárnoka pedig David Bellver. “Javier Bordas felel menedzserként az élvonalbeli labdarúgócsapatért, Xavier Vilajoana pedig a Barca B-ért, az utánpótlás együttesekért és a női futballért” – olvasható a tájékoztatóban, amely kitér arra is, hogy Joan Blade, aki a kosárlabdacsapatokat felügyeli, ezentúl a Barcelona ügyleteinek kontrolljával és átláthatóságával megbízott testületet is vezeti. A klub négy alelnökéből kettő, Emili Rousaud és Enrique Tombas állt fel pénteken, őket követte az igazgatók közül Silvio Elias, Josep Pont, Jordi Calsamiglia és Maria Texidor, és lépésükkel együtt mihamarabbi elnökválasztást sürgettek. Indoklásuk szerint a jelenlegi vezetés nem képes megbirkózni a koronavírus-járvány következtében várható pénzügyi problémákkal, valamint azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy korábbi sajtóhírek szerint Josep Maria Bartomeu elnök egy céget kért fel arra, hogy a közösségi médiában jobb színben tüntesse fel a munkásságát, lehetséges ellenlábasait – beleértve korábbi játékosokat – pedig lejárassa. A Barcelona a közleményében jelzi, hogy jogi lépéseket tesz Rousauddal szemben azokért az állításokért, amelyekkel “súlyosan rombolta a klub megítélését”. (MTI)

Real Madrid: A Real még mindig nem ült le tárgyalni csapatkapitánya, Sergio Ramos új szerződéséről, pedig a világ- és Európa-bajnok védő kontraktusa 2021 nyarán lejár majd (AS)

Atlético Madrid: A madridi együttes is kiszemelte magának az egyik legnagyobb török tehetséget, a Galatasaray 17 éves középpályását, Mustafa Kapit, aki nem írta alá a klubja által kínált szerződéshosszabbítást, így a nyártól szabadon igazolható lesz. A játékos ügynöke elárulta, hogy már a Valencia, a Villarreal, a Celta Vigo és a Real Sociedad is kifejezte érdeklődését a török játékos iránt. (AS)

Sevilla: A La Ligában harmadik Sevilla a szerb futballválogatott kapusát, Predrag Rajkovicot nézte ki magának, és már a következő átigazolási szezonban szerződteti az AS spanyol lap információja szerint. A 24 éves, 192 centis hálóőr jelenleg a francia élvonalbeli Reims játékosa, értékét a mértékadó Transfermarkt 5,5 millió euróra becsüli. Rajkovic az idény felfüggesztéséig 27 alkalommal védett, csupán egyszer hiányzott bajnoki mérkőzésen, 18-szor vették be a kapuját, és 12 meccsén maradt érintetlen a hálója. Az egész szezonban a Reims csak egyszer kapott két gólnál többet – éppen akkor, amikor nem Rajkovic állt a kapuban. (MTI)

Koronavírus: Az olasz klub összes fertőzöttje meggyógyult, milliós segítség a Diósgyőr-szurkolóktól – minden hír a járványról!

OLASZORSZÁG

Internazionale: Megkezdték a tárgyalásokat a Barcelonában játszó Arturo Vidallal, akinek a szerződése lejár június végén. A 115-szörös chilei válogatott középpályás számára nem ismeretlen a Serie A, hiszen korábban négy évet lehúzott a Juventusban. (Sport) Az Inter hajlandó lehet elengedni a Barcelonához az argentin Lautaro Martinezt, ha cserébe megkapják a katalánoktól Antoine Griezmannt. Utóbbi elcsábítása azonban nem lenne egyszerű, hiszen a francia csak egy éve került a Barcához, ahol jól is érzi magát (Gazzetta dello Sport)

Lazio: A Serie A élcsapatai közé tartozó Lazio vezetése meg akarja szerezni az orosz futballválogatott és a szentpétervári Zenit csatárát, Artyom Dzjubát. A Gazzetta dello Sport napilap értesülése szerint a római klubnak azért is lehet kézenfekvő megoldás a 31 éves támadó leigazolása, mert június végén lejár szerződése orosz együttesénél, amelyet 2015 óta erősít. Dzjuba a jelenleg szünetelő szezonban 28 tétmérkőzésen szerepelt a Zenitben, 15 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A válogatottban – amelynek csapatkapitánya – 42 alkalommal jutott szóhoz és 24 találat fűződik a nevéhez. A mértékadó Transfermarkt szerint a piaci értéke 13 millió euróra rúg. (MTI)

Serie A: Sandra Zampa, az olasz Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint csak a biztonságos egészségügyi körülmények között képzelhető el a Serie A és minden más helyi bajnokság újraindulása, pláne nézők előtt. A politikus azonban zárt kapuk mögött is nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy a topligában már májusban ismét pattogjon a labda. (RaiNews24)

Brescia: Az olasz után a török labdarúgó-bajnokságban folytathatja pályafutását Mario Balotelli. A 29 éves válogatott csatár jelenleg a Serie A-s Brescia játékosa, de kedvező ajánlatot kapott a 23-szoros török bajnok Galatasaraytól, amely kétéves, további egy esztendővel meghosszabbítható szerződést kínál az olasz támadónak – adta hírül a Milliyet. A török lap úgy tudja, hogy a botrányairól is elhíresült Balotelli erősebb csapatba vágyik, ezért köthet ki az isztambuli gárdánál, ahonnan reményei szerint visszakerülhet az olasz nemzeti együttesbe. Ebben a szezonban a csatár 19 mérkőzésen jutott szóhoz és ötször volt eredményes a Bresciában. A válogatottban 2010-ben mutatkozott be, azóta 36 alkalommal játszott és 14 gólt szerzett, de 2019-ben egyszer sem lépett pályára. (MTI)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Manuel Neuer ügyében továbbra sincs előrelépés. A világbajnok hálóőr szerződése a jövő nyáron lejár, és bár a 34 éves kapus hosszabbítana 2025-ig, klubja még mindig nem döntött arról, aláírjon-e ilyen hosszú távra a rutinos játékossal (Kicker)

RB Leipzig: Aktiválhatják 29 milliós vásárlási opciójukat kölcsöncsatáruk, a cseh Patrik Schick ügyében, így végleg megszerezhetik a 7 gólnál járó támadót az AS Rómától (Kicker)

FRANCIAORSZÁG

Ligue 1: A L’Équipe sportnapilap értesülése szerint június 3-án vagy 17-én indulhat újra a francia labdarúgó-bajnokság. Az újság a francia liga (LFP) egyik hivatalos dokumentumára hivatkozva írt kedden arról, hogy inkább a június 17-i folytatásnak van realitása. A francia bajnokságot márciusban függesztették fel a koronavírus-járvány terjedése miatt, Emmanuel Macron elnök pedig hétfőn május 11-ig meghosszabbította a szigorító rendelkezéseket az országban. A L’Équipe szerint ha június 17-én folytatódhat a pontvadászat, akkor háromnaponta kell mérkőzéseket játszaniuk a csapatoknak ahhoz, hogy július 25-ig befejezzék a bajnokságot, és augusztus 2-ig le lehessen bonyolítani a kiesésről és feljutásról döntő párharcokat. A sportnapilap szerint a következő idény rajtját az LFP vezetősége két héttel, augusztus 23-ig csúsztatná, de ezt még a Francia Labdarúgó Szövetségnek (FFF) jóvá kell hagynia. A Francia Kupa döntőjét, a Paris Saint-Germain és a Saint-Étienne összecsapását június 27-re tervezik, míg a Ligakupa fináléját, melyen a PSG az Olympique Lyonnal találkozik, július 11-én rendeznék meg. (MTI)

Kína: Egészen szokatlan okok miatt rúgta ki a Guangzhou Evergrande csapata válogatott játékosát, Yu Hanchaót. A 33 éves futballista lebukott, amint éppen autója rendszámát próbálja módosítani – alighanem a helyi forgalmi korlátozások elkerülése végett a rendszámban található E-betűt F-re átírni. Pechjére erről felvétel is készült,  klubja pedig felbontotta a szerződését.