A Goa együttese 1-0-ra győzött az indiai első osztályban.
Vadócz Krisztián végigjátszotta a találkozót a középpálya tengelyében a hatodik forduló nyitómeccsén. A Goa együttese a 8 csapatos indiai Super League utolsó helyén áll, míg a magyar légiós csapata, a Mumbai City jelenleg - veresége ellenére is - a második. Vadócz a szezonban eddig két gólt szerzett, csapata könnyen lejjebb csúszhat, hiszen a tabellán mögöttük lévő 3 együttes egyaránt 2 meccsel kevesebbet játszott.
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.