Ezért nem lesz szüksége Guzmicsnak Holman támogatására a Slovannál

A 2017 augusztusa óta a szlovák élvonalbeli csapatnál játszó középpályás elmondta, hogyan fogadták Guzmics Richárdot a pozsonyiak.
Nyikes Zoltán 2019. február 8., péntek 21:29
A 2017 augusztusa óta a szlovák élvonalbeli csapatnál játszó középpályás elmondta, hogyan fogadták Guzmics Richárdot a pozsonyiak.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. február 8., péntek 21:29

Csak a jövő héten indul a szlovák élvonalbeli bajnokság tavaszi idénye, így a Holman Dávid és Guzmics Richárd fémjelezte Slovan Bratislava egyelőre szombaton csak felkészülési mérkőzést játszik az orosz Szpartak Moszkvával. A jelenleg is a Törökországban edzőtáborozó csapat magyar középpályása a hivatalos honlapnak adott interjújában elmondta, hogy már a felkészülés utolsó szakaszában járnak, a cél pedig az, hogy a legjobb formában kezdhessék el a szezon második felét.

„A tavaszi teljesítményünk tükrözni fogja az edzőtáborban elvégzett munkát. Szerintem nagyon keményen dolgoztunk, tökéletes volt Törökországban az idő és az edzési körülmények is, de jelenleg csak a szombati felkészülési mérkőzésre koncentrálunk. Erős orosz csapat lesz az ellenfél, jó kihívás, komoly erőpróba lesz a számunkra" – mondta Holman.

A 2017 augusztusa óta a Slovannál szereplő labdarúgó Guzmics Richárddal kapcsolatban elmondta, hogy amikor egy honfitárs érkezik az aktuális klubjához, akkor mindig megpróbál neki segíteni, hogy minél hamarabb megszokja az új környezetet.

Mindenki tárt karokkal várta itt, emiatt sem lesz talán szüksége az én támogatásomra, ami jó, mert ez csak azt mutatja, milyen remek közösséget alkotunk – zárta Holman Dávid.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz