Eljárás indult a román mentőorvos ellen az elhunyt focista ügyében

Így folytatódik az ügy.
admin 2016. június 30., csütörtök 14:51
Így folytatódik az ügy.
Szerző: admin 2016. június 30., csütörtök 14:51

 

Bűnvádi eljárás indult Romániában egy mentőorvos ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekeng kameruni labdarúgót, aki május elején egy román bajnoki mérkőzésen lett rosszul, majd elhunyt.

A 26 éves Ekeng a Dinamo Bucuresti játékosa volt, és a Viitorul Constanta elleni mérkőzés 69. percében lett rosszul. A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként.

Mihaela Duta mentőorvost csütörtökön hívták be a bukaresti ügyészségre, ahol közölték vele, hogy gyanúsítottként bűnvádi eljárás indul ellene. Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését. A vádhatóság szerint a mentőorvos mulasztása miatt nem volt esélye a kameruni labdarúgónak a túlélésre. Az orvos a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán.

A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát. (MTI)

Átigazolások
ZTE
Amato: 2029
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz