Néhány nappal a 0-0-ra végződött Hibernian-Rangers mérkőzés után, idegenben is döntetlenig jutott Bogdán Ádámmal a kapuban a Hibs.
Akkor a magyar válogatott hálóőr alaposan kitett magáért, a mezőny legjobbja lett - és Steven Gerrard dicséretét is kiérdemelte -, de Glasgow-ban is remekelt, három nagyon komoly védéssel járult hozzá az 1-1-s végeredményhez. Ryan Jack, Glenn Middleton és Kyle Lafferty kísérleténél is góltól óvta meg kapuját Karácsony második napján, közel 50 ezer szurkoló előtt.
Bogdán Ádám produkcióját nem véletlenül osztályozta 8-assal - ennél magasabb érdemjegyet senki sem kapott csapatából - az Edinburgh News.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)