Bernd Storck új csapata nemrég még BL-csoportkörös volt - rendhagyó szerződést írt alá

Megvan a korábbi magyar szövetségi kapitány új állása - egy komoly klubcsapatnál kapott vezetőedzői munkát a német szakember. 
Dudás Gábor 2021. december 7., kedd 21:30
Megvan a korábbi magyar szövetségi kapitány új állása - egy komoly klubcsapatnál kapott vezetőedzői munkát a német szakember. 
Szerző: Dudás Gábor 2021. december 7., kedd 21:30

A Jupiler League 8. helyén álló és korábbi 4-szeres belga bajnok Genk kispadjára ülhet le mától Bernd Storck - a klub kedden jelentette be a tréner érkezését.

A korábban a magyar és a kazah válogatottnál szövetségi kapitányként, illetve a Herthánál, a Wolfsburgnál, a Partizan Belgrádnál és Borussia Dortmund másodedzőként is dolgozó 58 éves szakember számára nem lesz ismeretlen a belga bajnokság. Előbb a Mouscron, majd a Cercle Bruges együttesénél végezte el sikerrel munkáját, mindkét csapatot - szinte reménytelen helyzetből - megmentve a kieséstől.

Már bruges-i távozásakor felmerült a neve komolyabb belga együtteseknél (például a Genknél), de Storck akkor (tavaly tavasszal) inkább a DAC-ot választotta, ám Dunaszerdahelyről szűk egy év, illetve 40 meccs után távoznia kellett.

Azóta nem volt klubja - pedig a Honvédnál is felmerült a lehetséges érkezése még az ősz elején -, mostantól viszont a Genk sikereiért dolgozhat. A két éve még bajnoki címet ünneplő, majd a BL-főtábláján is szereplő együttes alig egy napja menesztette eddigi edzőjét, John van den Bromot és Storckban találta meg a megfelelő utódot.

A Genk - nem éppen megszokott módon - határozatlan idejű szerződést kötött a némettel a bejelentés szerint.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz