Németország magabiztos, 3-0-s győzelemmel kezdett Oslóban, Thomas Müller két góllal és egy gólpasszal villant a norvégok elleni vb-selejtezőn. A hazaiaknak a kapu eltalálása is túl nagy feladatot jelentett a mérkőzésen.

Skócia csak 2-1-re vezetett Máltán, a második félidő elején, de Caruana kiállítását követően (59. perc) felőrölte ellenfelét, ráadásul Gambin piros lapja miatt a kiscsapat kilenc emberrel fejezte be az összecsapást.

Kolozsváron a román válogatott a 85. percben vezetést szerzett Montenegró ellen, de csak két percig örülhetett, Jovetic találata rögtön két fontos pont elvesztését jelentette a sorozat elején a délkeleti szomszédunk számára. Pedig a románok megkapták az esélyt a győzelemre, hiszen a 95. percben 11-est lőhettek, ám Stanciu nagyot rontott.

Két Eb-résztvevő, Csehország és Észak-Írország gólnélküli döntetlennel rajtolt el Prágában. 

 

Világbajnoki selejtezők, a vasárnapi eredmények:

C-csoport:

Norvégia – Németország 0-3 (T. Müller 16., 60., Kimmich 45.)

Csehország – Észak-Írország 0-0

Korábban: 

San Marino – Azerbajdzsán 0-1 (Gurbanov 45.)

E-csoport:

Románia – Montenegró 1-1 (Popa 85., ill. Jovetic 87.)

Korábban:

Kazahsztán – Lengyelország 2-2 (Khizhnichenko 51., 58., ill. Kaputska 9., Lewandowski 35. – 11-esből)

Dánia – Örményország 1-0 (Eriksen 17.)

F-csoport:

Málta – Skócia 1-5 (Effiong 14., ill. Snodgrass 10., 60., 84. – a másodikat 11-esből, Martin 53., S. Fletcher 78.)

Korábban:

Szlovákia – Anglia 0-1 (Lallana 95.)

Litvánia – Szlovénia 2-2 (Cernych 32., Slyvka 34., ill. Krhin 77., Cesar 93.)