Szivics bombasikere: Kijutott az Eb-re - videó

Szivics Tomiszláv, a Kecskemét, a Paks és a Diósgyőr korábbi szakvezetője a jövő nyáron Európa-bajnokságon szerepelhet.
Dudás Gábor 2016. november 17., csütörtök 9:43
Szivics Tomiszláv, a Kecskemét, a Paks és a Diósgyőr korábbi szakvezetője a jövő nyáron Európa-bajnokságon szerepelhet.
Szerző: Dudás Gábor 2016. november 17., csütörtök 9:43

Szivics Tomiszláv a szerb U21-es válogatott edzőjeként érte el a nagy sikert, miután a norvégok elleni playoff-párharcban 2-1-s győzelemre vezette csapatát. A szerbek az első, belgrádi meccsen 2-0-ra győztek, így a drammeni visszavágó 1-0-s veresége is belefért a délszlávoknak, akik a tavaly megnyert U20-as vb után újabb nagy tornán lehetnek ott.

- Ez egy nagy siker, egy nagyon erős csapat ellen játszottunk. A két meccs alapján elértük a nekünk kedvező eredményt, elégedett vagyok. Szerintem meg is érdemeltük, mi voltunk összességében a jobbik csapat. Most is voltak helyzeteink, picit csalódott vagyok így, hogy nem nyertünk, de a csapatom mindent beleadott, a műfű pedig nem igazán a mi játékunknak kedvezett. Mindegy, megcsináltuk! – mondta a visszavágó után Szivics.

 

Az 50 éves, szabadkai születésű, magyar állampolgársággal is bíró szakember 2015-ben tért vissza Szerbiába, de 2010-ben már irányította az U21-es csapatot is. A Kecskemét, a Paks és a Diósgyőr korábbi szakvezetője Magyar Kupát, Ligakupát és NB II-es bajnoki címet is nyert itthon.

2017. június 16. és 30. között, Lengyelországban kerül megrendezésre az U21-es Európa-bajnokság: Szerbián kívül a lengyelek, az olaszok, a macedónok, a portugálok, a dánok, a svédek, a németek, a szlovákok, az angolok és a spanyolok lesznek ott.  A magyar válogatott hatcsapatos selejtezőcsoportjában csak az ötödik lett, így nem jutott ki a tornára. (Az U19-es magyar csapat viszont bravúrral került az elitkörbe - erről bővebben itt!)

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz