Modric lett a legjobb, legendát utasított maga mögé

Luka Modricot, a Real Madrid futballistáját választották az elmúlt év legjobb labdarúgójának hazájában, Horvátországban.
Budai László 2018. január 2., kedd 18:33
Luka Modricot, a Real Madrid futballistáját választották az elmúlt év legjobb labdarúgójának hazájában, Horvátországban.
Szerző: Budai László 2018. január 2., kedd 18:33

A Vecernji list című napilap hagyományos szavazásán a 32 éves középpályás pályafutása során hatodszor érdemelte ki az elismerést, ezzel beérte az örökrangsor élén a legendás Davor Sukert.

Modric ugyanakkor elmondhatja magáról, hogy mindegyik alkalommal egyedül kapta meg a díjat, míg Suker – ahogyan a Vecernji list honlapja beszámol – 1997-ben Robert Prosineckivel közösen ünnepelhetett.

Modric az elmúlt szezonban Bajnokok Ligáját és bajnokságot nyert a Real Madriddal, meghatározó tagja a spanyol sztárcsapat középpályájának. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz