Döntöttek a Neymart a Barcához csábító ex-elnök sorsáról

Felmentették Sandro Rosellt, az FC Barcelona volt elnökét a pénzmosás és adócsalás vádja alól.
Csakfoci Admin 2019. április 24., szerda 15:29
Felmentették Sandro Rosellt, az FC Barcelona volt elnökét a pénzmosás és adócsalás vádja alól.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. április 24., szerda 15:29

A spanyol bíróság szerdán közölte, hogy nem volt elég bizonyíték Rosell bűnösségére, akit így az ügyben érintett öt társával együtt - közte a feleségével, valamint ügyvédjével - felmentettek.

Az 55 éves Rosellt azzal gyanúsították, hogy sikkasztásban és pénzmosásban segédkezett a Brazil Labdarúgó Szövetség korábbi elnökének, Ricardo Teixeirának.

A vád szerint a dél-amerikai válogatott 24 mérkőzésének közvetítési jogával kapcsolatos megállapodások, valamint a Nike-val megkötött reklámszerződése után összesen 20 millió euró (6,4 milliárd forint) nem a brazil szövetséghez, hanem az ügyletekben közreműködőként résztvevő Rosell feleségének, illetve ügyvédjének, majd onnan egy részük Teixeira számlájára került.

Rosell 2010 nyarától 2014 januárjáig volt az FC Barcelona elnöke, tisztségéről azután mondott le, hogy nyilvánosságra kerültek Neymar szerződtetésének anyagi részletei.

A vádak szerint Neymar - aki 2017-ben a francia Paris Saint-Germain-hez távozott - megszerzése sokkal többe került annál, mint amennyit bevallottak a brazil csatár 2013-as leigazolásakor. (MTI)

Átigazolások
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Soroksár
Jova a csapatban
Legutóbb a Vasast erősítette Jova Levente, aki most az NB II-es Soroksárhoz igazolt. A 34 éves kapus a Kozármisleny ellen már a kispadon ült.
DVSC
Csatár érkezhet
Szerződtethetik a január óta klub nélküli, 28 éves, kétszeres nigériai válogatott csatárt, Stephen Odeyt, aki az elmúlt éveket a dán Randersnél töltötte. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz