Sallai főszerepet vállalt az ötöt lövő APOEL győzelméből – videó

A magyar támadót nem tudták tartani az Aris védői, ezért pedig megfizettek. Sallai Roland két 11-est is kiharcolt a bajnokin.
Budai László 2018. január 4., csütörtök 8:23
A magyar támadót nem tudták tartani az Aris védői, ezért pedig megfizettek. Sallai Roland két 11-est is kiharcolt a bajnokin.
Szerző: Budai László 2018. január 4., csütörtök 8:23

Sallai Roland ezúttal is kezdőként lépett pályára az APOEL ciprusi bajnokiján, amelyen a kiesés elől menekülő Arist fogadták. Az első félidő még szoros játékot hozott, bár a hazaiak kétszer is vezetést szereztek, az ellenfél mindkétszer egyenlíteni tudott.

A második játékrészben aztán Sallaiék hengereltek: három gólt is szereztek, ezzel 5-2-re, simán nyerték az összecsapást. A 13 bajnokiján eddig öt gólnál járó magyar csatár ismét főszerepet vállalt a sikerből: már az első gól előtt, a harmadik percben 11-est harcolt ki, amelyet értékesített csapattársa. Majd a 69. minutumban ismét csak szabálytalanul tudták megállítani őt a 16-oson belül, ezt a 11-est is belőtte csapata, így kvázi két „gólpasszal” járult hozzá a győzelemhez.

Az APOEL 16 meccs után 36 ponttal a harmadik, azonban az egy ponttal előtte álló Anorthosis, és a Sallaiékat három egységgel megelőző AEK Larnaca is két találkozóval többet játszott.

A kiharcolt 11-esek

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz