Nagy Ádám a Bolognáról: "Remélem, már otthon sem kételkednek benne, hogy jól döntöttem"

Nagy Ádám úgy érzi, hogy 100 százalékosan jó döntést hozott, amikor a Bolognát választotta.
Privacsek András 2016. október 2., vasárnap 7:39
Nagy Ádám úgy érzi, hogy 100 százalékosan jó döntést hozott, amikor a Bolognát választotta.
Szerző: Privacsek András 2016. október 2., vasárnap 7:39

Nagy Ádám a magyaridok.hu-nak nyilatkozott.

- Megkönnyíti a beilleszkedésemet, hogy rendszeres játéklehetőséget kapok, és megkedveltek az emberek. Remélem, most már odahaza sem kételkednek abban, hogy jó döntést hoztam. Hallottam hírét, hogy máshová kellett volna mennem, biztosan csak a menedzserem érdekét figyelembe véve igazoltam ide. Miként azt is, Olaszország a magyar játékosok temetője, rosszul teszi, aki itt próbálkozik. Éppen ezért eleinte kerültem is a sajtónyilvánosságot odahaza, arra törekedtem, hogy először Bolognában rendeződjenek a dolgaim, kivártam, hogy valóban minden olyan jól alakul-e, ahogy a tárgyalások során remélhettem. Mindenkit megnyugtatnék: száz százalékig magam döntöttem, és most már azt is hozzá merem tenni, hogy ugyanilyen arányban jól.

A középpályás beszélt arról is, hogy milyen a viszonya Roberto Donadoni vezetőedzővel.

- Egyszerre közvetlen és távolságtartó. Olaszországban a Mister megszólítás dukál az edzőknek, ami önmagában megköveteli a tiszteletet. Másfelől az is elképzelhetetlen, hogy egy edző heteken, sőt hónapokon át ne beszéljen a játékosával. A videóelemzések során személyre szabottan kapunk eligazítást, és nemcsak szakmai értelemben, hanem egy-egy jó szó kíséretében emberileg is.

Nagy Ádám azt is elmondta, hogy miben változott a játéka.

- Mindenképpen agresszívebb lett a játékom, még határozottabban igyekszem labdát szerezni. Az edzéseken nagyon magas az intenzitás a különböző gyakorlatok során, ami megköveteli a még pontosabb technikai végrehajtást és gyorsabb gondolkozást. Remélem, ennek a jótékony hatása minél hamarabb megmutatkozik a játékomban.

 A teljes interjú ITT olvasható.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz