Magyar kapusa lehet az AS Rómának - sajtóhír

Fiatal kapustehetséget igazol az Európa-hírű klub: Megyeri Gábor a Honvédtól kerül sajtóhírek szerint az olasz fővárosba. 
Dudás Gábor 2020. szeptember 21., hétfő 12:20
Fiatal kapustehetséget igazol az Európa-hírű klub: Megyeri Gábor a Honvédtól kerül sajtóhírek szerint az olasz fővárosba. 
Szerző: Dudás Gábor 2020. szeptember 21., hétfő 12:20

A jelenleg 17 éves Megyeri Gábor 2016 nyarán lett a Magyar Futball Akadémia növendéke (Békéscsabáról érkezve) majd az idei év elején profi szerződést kapott a kispestiektől az utánpótlás-válogatott hálóőr, aki a téli törökországi edzőtáborban, felkészülési mérkőzésen már a felnőttek között is bemutatkozott.

Olasz sajtóhírek szerint azonban nem sokáig marad már a Honvéd kötelékében, ugyanis a Corriere dello Sport információi alapján sikerrel vette a kéthetes próbajátékot az As Roma csapatánál, így a Farkasok szerződtethetik Megyerit - akivel első körben nyilván a Primavera-csapatnál számolnak majd.

A lap 20 ezer eurós (mintegy 7,5 millió forintos) átigazolási díjról, illetve kompenzációról ír a fiatal kapus klubváltása kapcsán, és hozzáteszi, hogy a Roma a szintén érdeklődő Fiorentina elől szerezheti meg a 190 centiméter magas játékost.

Átigazolások
ETO
Csinger Márk
Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
KTE
2 kiszemelt
Két NB II-es játékos iránt érdeklődhet a Kecskemét.
MTK
Molnár és Jurek
Molnár Ádin iránt a holland Heerenveen érdeklődik, de a cseh Sparta Praha és egy lengyel klub is figyeli őt.⎥Jurek Gábort a kölcsön után megtartanák, játékost adnának érte a DVTK-nak. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz