Szalai: "Akkor érzem magam a legjobban, amikor óriási a kihívás" – a válogatott érdekeit is nézte a klubváltásnál

A német élvonalbeli Mainzhoz visszatérő magyar támadó döntését az is befolyásolta, hogy olyan bajnokságban szerepeljen, ami a válogatott előnyére is válhat
Nyikes Zoltán 2019. augusztus 28., szerda 13:17
A német élvonalbeli Mainzhoz visszatérő magyar támadó döntését az is befolyásolta, hogy olyan bajnokságban szerepeljen, ami a válogatott előnyére is válhat
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. augusztus 28., szerda 13:17

Mint ismert, kedden hivatalosan is klubot váltott a magyar válogatott támadó Szalai Ádám, aki a német élvonalbeli Hoffenheimtől a régi-új csapatához, a Mainzhoz szerződött. A 31 éves játékos 2010 és 2013 között 85 tétmeccsen 24 gólt szerzett és 13 gólpasszt jegyzett a piros-fehéreknél, jelenleg pedig már a 11. Bundesliga-idényét futja. A csatár az M1-nek nyilatkozva elárulta, döntésénél a válogatott érdekeit is szem előtt tartotta.

Több lehetőségem volt a nyári időszakban, de szerencsére nem döntöttem elhamarkodottan – kezdte Szalai. – El is mondtam többször, hogy addig szeretnék topligában maradni, amíg csak alkalmam van rá, amíg az egészségem, a korom és a formám engedi.

Átgondoltam jó pár lehetőséget, illetve meghallgattam különböző variációkat a jövőmmel kapcsolatban.

Az egyetlen olyan lehetőség, ahol százszázalékosnak éreztem, hogy váltani szeretnék, és ez az a döntés, ami hozzám a legközelebb állt, az a mainzi volt. Nagyon örülök, hogy újabb két évet tölthetek el Mainzban. Sok jó érzés volt bennem, amikor a városba értem, de most már csak az előttem álló feladatokra és a munkára koncentrálok.

A támadó hozzátette, nem kis feladat vár most rá, de mindig akkor érezte magát a legjobban, amikor óriási kihívások elé kellett néznie, amikor olyan dolgokat kellett megvalósítani, ami nem egyszerű, amiért meg kell küzdeni.

Így volt ez a Bundesligában és a magyar válogatottban is. Nagyon várom az elkövetkezendő heteket. A döntésemet természetesen az is befolyásolta, hogy olyan bajnokságban edzek és játsszak folyamatosan, ami a válogatott előnyére is válhat. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi ideig itt tudok lenni a Bundesligában, emlékszem még, mikor gyerekként az ESMTK salakos pályáján arról álmodoztam, hogy egy napon felnőtt profi labdarúgó leszek – zárta az M1-nek adott nyilatkozatát Szalai.

Olvastad már?
"Ő lehet az, aki hiányzott a kirakósból" – új csapata bejelentette Szalai Ádám érkezését
Hivatalosan is visszatért korábbi klubjához a magyar válogatott támadója, Szalai Ádám, aki 2021 nyaráig kötelezte el magát a Mainznál.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz