Csak rövid ideig lesz már a német Hoffenheim játékosa a magyar Szalai Ádám - értesült a Kicker.
Mint ismeretes, Szalai Ádám az elmúlt félévet a Hannovernél töltötte kölcsönben, de nem tudott ő sem segíteni végül kieső csapatán.
A Kicker cikke szerint az Európa-bajnokságot követően a magyar támadó visszatér anyaklubjához, a Hoffenheimhez, de aligha marasztalják majd ott.
Ugyanis Szalai biztosan Andrej Kramaric, Mark Uth és Eduardo Vargas mögé szorul majd a csatárok különversenyében, az pedig sem a 28 éves játékosnak, sem a klubjának nem jó, ha létszámfelettiként maradna, így minden bizonnyal elengedik majd a kontinenstornát követően.
Szalai 16 Bundesliga-mérkőzésen szerepelt az idényben, egy gólpassz fűződött összesen a nevéhez a bajnokságban. A válogatott játékos utolsó gólját 2014. decemberében szerezte a német topligában.
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután a zalai klub az afrikai US Ouakam együttesétől szerződtette a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.