Európa Liga: Dárdainál debütál Klinsmann fia a Herthában

Most már biztos, hogy az egykori világbajnok német támadó, Jürgen Klinsmann fia, Jonathan védi ma este a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC kapuját a svéd Östersund elleni EL-csoportmérkőzésen.
Csakfoci Admin 2017. december 7., csütörtök 16:30
Most már biztos, hogy az egykori világbajnok német támadó, Jürgen Klinsmann fia, Jonathan védi ma este a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC kapuját a svéd Östersund elleni EL-csoportmérkőzésen.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. december 7., csütörtök 16:30

A 20 éves német-amerikai kapus egyelőre csak a harmadosztályban szereplő együttesben szerepelt. Korábban már Dárdai kijelentette, hogy az utolsó, számukra tét nélküli csoportmeccset alárendeli a következő, vasárnap esedékes Augsburg elleni bajnokinak.

Így nem véletlen, hogy az első számú kapus, Thomas Kraft helyett Klinsmann áll majd a gólvonalon. A magyar szakember bízik benne, hiszen jó a fiatal játékos benyomást tett a szakmai stáb tagjaira is.

- Kapusedzőnk, Petry Zsolt meggyőzött arról, hogy játszathatjuk őt. Thomas Kraft influenzával otthon fekszik, Rune Jarsteinnel pedig nem akarjuk egy esetleges sérülés kockázatát vállalni. Jonathan megérdemli a lehetőséget – mondta a Bildnek a Dárdai és hozzátette, bizonyítania kell, hogy elbírja azt a terhet, amit az édesapja neve jelent.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz