A Berliner Zeitung (BZ) számolt be arról, hogy a Hertha továbbra is hiába vár arra, hogy Lars Windhorst, a klub főbefektetője kifizesse tartozását a csapat felé. Az üzletembert még áprilisban szólította fel a klub, hogy lefoglalja a részvényeinek egy részét, ha nem utal, így a 85 milliós tartozásából 20 milliót törlesztett is.

A fennmaradó 65 millió eurót július 1-jén (35 milliót – hozzávetőlegesen 12 milliárd forintot) és augusztus 15-én (30 milliót) kellene (kellett volna) átutalnia a Herthának a megállapodás szerint, de a BZ azt írja, szombaton nem történt meg a pénzmozgás.

Windhorst viszont azt állítja, hogy a pénzt elküldte, amely így talán hétfőn kerülhet a klub bankszámlájára…

Az állítólag 2,5 milliárd eurós kintlévőségeket maga előtt görgető mágnás pénzére pedig komoly szüksége volna a Herthának és a május végén szerződést hosszabbító Dárdai Pál vezetőedzőnek, aki az összeg egy részéből erősíthetné meg csapatát.

Az előző idényben a kiesés elől sikerrel menekülő berlini gárda egyelőre csak az ingyen igazolt (visszatérő) Kevin-Prince Boatenget tudta felmutatni érkezőként, ami nem sok jóval kecsegtet Dárdaiék számára.

Arne Friedrich sportigazgató egyelőre próbálta nyugtatni a kedélyeket a fővárosi lap cikke szerint.

A kritikus vélemények ellenére fontos megjegyezni, hogy Lars Windhorst eddig is jelentős összeget fektetett be a klubnál, és hogy a pénze nélkül sokkal nehezebb helyzetben volnánk – mondta a klubvezető.

Eb 2020: Máris megműtik az olasz válogatott sztárját, szivárványos balhé a dánok meccsén – az összes hír az Európa-bajnokságról itt!