Dárdai már ma beállíthatja fiát a Herthába - a Bundesligában debütálhat

Dárdai Palkó a Mönchenglabdach elleni mérkőzésen kaphat először szerepet a felnőtteknél.
Budai László 2017. április 5., szerda 9:47
Dárdai Palkó a Mönchenglabdach elleni mérkőzésen kaphat először szerepet a felnőtteknél.
Szerző: Budai László 2017. április 5., szerda 9:47

Karrierje során először került be a Bundesliga-mérkőzésre készülő Hertha meccskeretébe Dárdai Pál fia, Palkó. A berliniek rengeteg sérüléssel bajlódnak, ezért szükség lehet fiatal játékosok bevetésére, és a magyar vezetőedző fia is megkaphatja az esélyt.

Palkó ebben a szezonban az U19-es együttes alapembere – 19 meccsen két gólja és egy gólpassza van -, a leginkább szélsőként bevethető játékos a negyedosztályban szereplő Hertha II-ben is bemutatkozott már, és gólt is szerzett első mérkőzésén.

 

A 17 éves Dárdai Palkó ma este a Mönchenglabdach ellen mutatkozhat be a német élvonalban.

A fiatal játékossal kapcsolatban legutóbb a válogatottság kérdése is szóba került, Dárdai Pál ugyanis a Kickernek elmondta, hogy fiának már német útlevele is van, így akár a német nemzeti csapatban is pályára léphet. A döntés persze Palkó kezében van.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz