Dárdai komoly lépésre szánta rá magát

A magyar tréner felforgatja a csapatát.
Csakfoci Admin 2016. augusztus 7., vasárnap 18:41
A magyar tréner felforgatja a csapatát.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. augusztus 7., vasárnap 18:41

Dárdai Pál a Hertha EL-kiesésével kapcsolatban a Bildnek nyilatkozott, és komoly változtatásokat helyezett kilátásba a berliniek összeállításában.

Nem érdemeltük meg a továbbjutást. Gyakorlatilag magunkat vertük meg, senki mást nem okolhatunk a kiesésünk miatt, a mi hibáink kellettek hozzá. Az eddig háttérbe szoruló játékosok most megkapják az esélyt, amennyiben pedig élnek vele, akkor megragadnak a csapatban, míg akik csalódást okoztak, várhatnak egy darabig a következő lehetőségre.

A német sajtóban megjelent találgatások szerint az utóbbi mondat leginkább Lustenbergerre, Skjelbredre és Weiserre vonatkozhat, hiszen a magyar edző azt is egyértelműsítette, elsősorban a középpályásokkal elégedetlen. Előtérbe kerülhet viszont Niklas Stark, Valentin Stocker, és a nyáron igazolt Allan is.

Mindenki láthatta, hogy hiányzik a stabilitás a középpályán,  egyértelmű, hogy változtatnunk kell. Remélem, az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosokkal más arcunkat mutatjuk majd. Játékosként először a kispadra kerültem be, azután megkaptam az esélyt a kezdőcsapatban – és ott ragadtam. Mindez csak akarat és hozzáállás kérdése.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz