Dárdai keményen beszólt a Dortmund edzőjének

A magyar edző gulyással tömné tele japán szélsőjét.
Mokány Lajos 2016. október 12., szerda 16:37
A magyar edző gulyással tömné tele japán szélsőjét.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 12., szerda 16:37
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Csúcsrangadóval folytatódik a német bajnokság: a Dárdai Pál irányította Hertha a Borussia Dortmund otthonába látogat péntek este. A berliniek jelenleg a második, míg a sárga-feketék a harmadik helyen állnak a tabellán, így óriási a jelentősége a találkozónak. 

Ez pedig már az összecsapás felvezetésében is látszik. Dárdai Pál vezetőedző élesen kritizálta a Kickernek Thomas Tuchelt, a Dortmund mesterét. A német szakember szokása szerint ugyanis a pálya melletti reklamálásával folyamatosan nyomást gyakorol a játékvezetőkre. Ezt pedig nem hagyta szó nélkül a magyar szakember.

Emiatt a bírókon már nagy a nyomás. Ha az első ütközés után rögtön sárga lapot kap egy játékos, az Tuchel mondatai miatt lesz.

Dárdai a szavait alighanem arra alapozza, hogy a Dortmund Leverkusen elleni meccsén is szórta a lapokat a bíró, az első 40 percben hármat is kiosztott a Bayer játékosainak.

Hiába a neves ellenfél, a korábbi magyar szövetségi kapitány bátran várja a mérkőzést.
- Mindenképpen a Dortmund előtt akarunk maradni, ezért minimum egy pontra szükségünk van pénteken.

Dárdai Pál egyébként nem volt minden témában szigorú a nyilatkozata során, hiszen amikor a vb-selejtezők miatt sokat utazó Genki Haraguchi játékáról kérdezték, viccesen a következőt mondta:
- Muszáj lesz teletömnöm gulyással, utána rendben lesz!

Átigazolások
Ex-DVTK
Esiti új csapathoz tart
A bosnyák Borac Banja Luka közel áll ahhoz, hogy szerződtesse Anderson Esitit. A 32 éves nigériai középpályás legutóbb a DVTK játékosa volt, korábban pedig az FTC-ben is megfordult.
Ex-Fradi
Ben Romdhane váltott
A Fradi ex-középpályása, Mohamed Ali Ben Romdhane az egyiptomi Al Ahlytól a katari Al Shamalhoz szerződött.
ZTE
Panamai fiatal jött
A ZTE hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta az U20-as panamai válogatott szélsőt, Moisés Richardsot. 
Tovább az összes átigazoláshoz