Beszólt Dárdainak a volt játékosa: "Én is tudnék mondani dolgokat róla..."

Mitchell Weiser szerint korábbi edzője helytelenül tette, hogy nyilvánosságra hozott néhány, szerinte privát dolgot, ráadásul azzal is elégedetlen volt a Leverkusenbe igazolt német U-válogatott játékos, hogy nem kapott elég lehetőséget a Herthánál.
Dudás Gábor 2018. július 9., hétfő 21:55
Mitchell Weiser szerint korábbi edzője helytelenül tette, hogy nyilvánosságra hozott néhány, szerinte privát dolgot, ráadásul azzal is elégedetlen volt a Leverkusenbe igazolt német U-válogatott játékos, hogy nem kapott elég lehetőséget a Herthánál.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 9., hétfő 21:55

Mitchell Weiser a nyáron igazolt a Herthától a Bayer Leverkusenhez 12 millió euróért, de már a tavasszal is tudni lehetett, hogy nem marad Berlinben a szélsőként és középpályásként is bevethető, egykori Bayern-játékos a német fővárosban.

A 24 éves futballista a Bundesliga utolsó tavaszi fordulóiban már nem is lépett pályára, Dárdai Pál Hertha-edző pedig úgy fogalmazott az idényzáró, RB Leipzig elleni bajnokit követően, hogy Weiser arra a kérdésre, hogy akar-e játszani, "nem tudom"-mal felelt.

Weiser erre is reagálva nyilatkozott volt edzőjéről a Kickernek.

 

- Ha az edző úgy gondolja, hogy neki erről nyilvánosan kellett beszélnie... én is mondhatnék róla dolgokat, vagy arról, amiket ő mondott... de nekem nincs szükségem semmi ilyesmire. (...)

Mindenki láthatta, hogy tavasszal négyszer a keretben sem voltam, háromszor pedig csak a kispadon ültem 90 percen át. Én mindig szerettem volna játszani, és nem hagyom, hogy bohócnak nézzenek! - fogalmazott a futballista.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz