A Hertha magyar edzője: Egyszer meg kell próbálnom otthon is

Petry Zsolt egyelőre marad Berlinben, de a megszerzett tudást egyszer Magyarországon is át akarja adni.
Budai László 2017. március 7., kedd 9:36
Petry Zsolt egyelőre marad Berlinben, de a megszerzett tudást egyszer Magyarországon is át akarja adni.
Szerző: Budai László 2017. március 7., kedd 9:36

A Hertha magyar kapusedzője, Petry Zsolt nemrég hosszabbított szerződést a Herthával, de közel sem volt egyértelmű, hogy így dönt. A szakember külföldi karrierjéről, a berliniek szerepléséről és egy eseteges itthoni munkavállalásról is beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A berliniek formájáról

- A Hamburg hétvégén az életéért küzdött ellenünk, mi pedig meg voltunk elégedve azzal, hogy ott vagyunk a tabella első felében. A támadó részünk Hamburgban nem volt jelen. A kapusunk nem tehetett a gólról, magabiztos teljesítményt nyújtott, vele semmi gond nem volt. Szombaton a Dortmund ellen mi kerülünk most abba a helyzetbe, amiben a Hamburg volt. A Dortmund szerdán a BL-ben visszavágót játszik, azt szeretnénk, ha a bajnokin újra azt a fajta tüzet, becsvágyat látnánk a csapaton, mint a Bayern ellen. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor jó eredmény várható, nekünk ezek a meccsek fekszenek.

 

A szerződéshosszabbítási dilemmáról

- Elgondolkodtam azon, hogyha a családhoz közel találok munkát, akkor esetleg nem maradok a Herthánál, Berlinben ugyanis egyedül élek. Mivel azonban kiváló szakmai stábban dolgozhatom és fair szerződét ajánlottak, ráadásul a megbecsülést is éreztem a megbeszélések közben, egyértelmű volt, hogy igent mondok. Az egyik szemem ugyan sír, de a másik sokkal jobban nevet, hiszen nagyon szeretem ezt csinálni, mindig szenvedélyesen dolgoztam. Az egyik fő oka persze Dárdai Pali volt a maradásomnak, aki egy nagyon jó kis edzői csapatot hozott össze, amit kiválóan vezet. Kötetlen hangulatban, a saját véleményét, tudását mindenki beviheti a csapatba. Az ő személye komoly szerepet játszott abban, hogy aláírtam a szerződést, ami határozatlan idejű.

Egy esetleges hazatérésről

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}- Nem zárom ki, hogy egyszer Magyarországon vállaljak munkát. Ahogy öregszik az ember, egyre szentimentálisabb. Amit megszereztem tudást, egyszer valamilyen pozícióban szeretném visszaadni otthon. Tudom, hogy nálunk nem könnyű sokszor a széllel szemben, de meg kell próbálni. Életem végén megbánnám, ha ezt nem tettem volna meg.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz